A kilincs nélküli ajtón át

A mai Dániáról és a dánokról nem lehet úgy írni, hogy ne azzal kezdenénk, hogy egy igen pici országról beszélünk, amely saját jelentéktelen méreten  túlnőve jelenik meg napjainkban a világsajtóban. Kultúrájára igen nagy hatást gyakoroltak az európai áramlatok, de a történelem folyamán földrajzi elhelyezkedésénél fogva igen sok speciális vonást vett fel a helyi kultúra, amely minden amerikanizáció ellenére is erősen tartja magát. Észak egy kicsit még mindig " Észak-fok, titok, idegenség ". Egyszer egy dán barátom úgy fogalmazta ezt meg, hogy hála Istennek, jó messzire voltunk a nagy kontinentális  konfliktusoktól és nagyjából azt tehettük, amit szerettünk volna itt Északon. A dánokban azonban él a vágy, hogy Európa szerves részeként részt vegyenek a kontinens életében, a brexithez hasonló esemény egyenlőre legalábbis, teljes lehetetlenségnek látszik a közvélemény kutatások fényében.

A világ jóval kisebbnek tűnik az elmúlt évtizedekben, a távolságok lerövidültek és Észak már régen nem annyira különálló egység, mint valaha. Az átlagember érdeklődése megnőtt az északi kultúra irányában, ám ez az érdeklődés ritkán jut túl az olyan közhelyeken, mint a Jantelov emlegetése. A híres skandináv dizájn alatt pedig sokan a Tiger-boltokat értik, ahol az északi formatervezés vicces giccsbe hajlik. Ezekben a boltokban olyan dolgokat vásárolhatunk, amelyek elsöprő többségére nincs is szükségünk.

Nem célom, hogy teljes képet adjak a modern Dániáról, de most mélyebbre hatolunk kicsit, jóval a felszínek alá, hogy elkülönítsük a szemetet a fahéjtól , ahogy a jó dán mondja.

A dán kultúra egyik jellegzetessége, hogy a közösségi érzés, az írott-és íratlan szabályok nagyon meghatározzák jellegét. A közösség elvárásai az egyénnel szemben és a képesség, hogy egymással összhangban egyetlen erőként lehessen fellépni nyílván egészen a legrégebbi korokig, a viking időkig nyúlik vissza. Ebben a korban a hajók, kisebb csoportokban, összehangolt támadást hajtottak végre. Nem kis együttműködést kívánt egy ilyen támadás végrehajtása, a hibák könnyen végzetesnek bizonyulhattak. A hajózás kultúrájának, amely a csapatmunkára és a bizalomra épül, természetesen a viking idők elmúltával sem szakadt vége. A dánok kompromisszomos tárgyalási készségének kialakulását is többen ezzel hozzák kapcsolatba,valamint a kereskedelmi útvonalak kialakításával. Bizalomra volt szükség ahhoz, hogy akár egy egész áruval telt hajót útnak indítsanak tudván tudva, hogy fizetségre csak hónapok múltán számíthatnak a hajó visszatértével. Tény, hogy napjaink Dániájában a megegyezésre a dánok közös érdekként tekintenek, legyen akár a munkaadók és a munkavállalók képviselete közötti alkudozásról szó, nehogy sztrájkok bénítsák meg az országot, amely mindenkinek kellemetlen lenne. Az alkudozás maga is régi, kitaposott ösvényeket követve folyik.  Egyesek úgy gondolják, hogy a dánok esetenként másképpen reagálhatnak, ha egy adott közösség tagjaként szembesülnek egy helyzettel, mint amikor egyéni megítélésük alá esik. Ugyanezek a hangok azt is megjegyzik, hogy utóbbi esetben sokszor a vidéki kicsinyesség kerekedhet felül. Talán innen származhat az egyik legrosszabb jelző, amit a dánokkal kapcsolatban emlegetni hallottam, hogy képmutatóak lennének. Tény, hogy a kettős erkölcsnek és a reménytelen  vidékiségnek egész irodalma van a dánok viszonylatában. Ez a problémakör jelenik meg

Aksel Sandemose "En flygtning krydser sit spor" c. híres regényében is, ( Én " Egy menekült átlépi az árnyékát " -nak fordítottam a könyv címét, bár szó szerint nem ezt jelenti ).
A történetben egy érzékeny fiú, Espen Arnakkes sorsát követhetjük nyomon egy Jante nevű, fiktív településen. A fiatal Espen vívódva keresi az utat ahhoz, hogy el tudja dönteni, hogy mi a jó és mi a rossz egy olyan helyen, ahol az ott lakóknak minden kérdésre van egy halálbiztos válaszuk és nem haboznak egymás" vadhajtásait " nyesegetni. Azt hozzák lépten-nyomon egymás tudomására , hogy amit a másik tesz, az nem jó és elveszik a hitét arra nézve, hogy egyáltalán valamihez is értene. Espennek természetesen csak egyetlen vágya van, hogy minél előbb felnőjön és lelépjen innen a tengerekre hajózni.

Az író a regény előszavában azt írta, hogy a városka egy fiktív település, bár a természeti adottságait tekintve hasonlít Nykøbing Mors-ra, a szülővárosára, és azt állította, hogy ami a mondanivalót illeti, az bizony nem csak egész Északra, hanem az egész világra érvényes.
Attól függetlenül, hogy ilyen szépen tisztázta a dolgokat persze kapott hideget-meleget a könyvért, mert annak ellenére, hogy saját kis kezével írta le, nem akarták neki elhinni, hogy nem kimondottan szülővárosának derék polgárait kívánta kifigurázni, hanem egy olyan jelenségről beszél, ami mindenhol jelen van, és amelyért magunk is felelősök vagyunk.
Én magyarként " dögöljön meg a szomszéd tehene " címszó alatt ismerem ezt a jelenséget, vagy azon a kicsinyességen, ahogyan sokszor a tehetséges embert figyeltük történelmünk során, nem is vitte köztünk semmire, legfeljebb máshol. ( Azt szokták emlegetni ezzel kapcsolatban, hogy a legtöbb Nobel-díjasunk is külföldön lett elismert ember, szóval mi is tudjuk, miről szól a történet.)

A mai dán irodalomban is újra és újra előkerül a téma, néhány éve jelent meg pl. Erling Jepsen könyve ( Frygtelig lykkelig, Szörnyen boldog ) amelyet meg is filmesítettek.

A helyi közösségek azért játszottak mindig nagy szerepet Északon a napi élet irányításában, mert olyan gyéren lakott terület volt ez, hogy egy központi hatalom képtelen lett volna minden apróságra kiterjedő figyelemmel irányítani. Amíg egész Észak perszonálunióban volt, a király Dániában, ha megfeszült volna sem tudott volna mindent számonkérni a helyieken, még akkor sem, ha egyes esetekben a helyi viszonyokra sajátosan értelmezték a szabályokat. Még maga a pápa is tudomásul vette, hogy Izlandon pl. a katolikus papi nőtlenség sosem vált gyakorlattá. A dán szigeteken évszázadokon keresztül ugyanazok a családok laktak, saját dialektust beszéltek mindenhol. A dánnak ma is elképesztően sokféle dialektusa ismert. A nehéz kiejtésnek az oka abban keresendő, hogy több magánhangzó létezik, mint ahány betűvel jelölik a magánhangzókat, szinte minden szót külön meg kell tanulni kiejteni. Nem is igen találkozni olyan emberrel, aki 14 éves kora után került az országba és tökéletes, anyanyelvi szinten beszélne.

A dánok elég sokat utaznak, általában tudják, hogy mi folyik a világban,tudják, hogy más kontinenseken milyen szegénység uralkodhat, szívesen segítenek és végeznek önkéntes munkát. 

Külföldi projektek keretében sok dán fiatal utazik fejlődő országba, ahol a játszótérépítéstől kezdve az angoltanításig változatos tevékenységet végez. A dánok tisztában vannak azzal, hogy szerencsésnek mondhatják magukat a lehetőségeiket tekintve, de a jólét kötelességekkel is jár.

Az önkéntességet egyébként otthon Dániában is teljes erőbedobással végzik, óriási pénzeket takarítva meg az államnak, amelynek egyébként el kellene látnia azokat a funkciókat, amelyet önkéntesek végeznek, akik munkája mindenre kiterjed. Majdnem két millió dán végez önkéntes munkát. Még Koppenhága városának is vannak önkéntesei, akik a város fesztiváljainak rendezésében is részt vesznek. 

A dánság egyik kiemelkedő értéke a józan, tevékeny életmód becsülete, amelyet sokan a reformációval hoznak kapcsolatba, ámbár éppen dán közgazdászok jelentkeztek azzal az elmélettel, amely a katolikus  cisztercita rendnek tulajdonítja a kapitalizmus alapjait adó értékek bevezetését.

A Dán Népegyháznak azonban még akkor is nagy szerepe volt a modern Dánia kialakulásában, ha ma a dánoknak még egyharmada sem hisz abban, hogy Isten egyáltalán létezik. Ennek ellenére, a dánok több, mint kétharmada tagja a Dán Népegyháznak és önkéntes alapon fizetik a templomok fenntartására az adót. Ez azt mutatja, hogy a dán identitás része az evangélikus Dán Népegyházhoz való tartozás. Nem véletlen, hogy akad olyan dán is, aki keresztény alatt automatikusan az evangélikus egyházhoz való tartozást érti, mindenféle bántó szándék nélkül.Igy gondolja természetesnek.

A modern Dánia szellemiségének kialakulása az 1864-es Trianonnal felérő katasztrófa, a II. slesvigi háború utáni időszakhoz köthető, amelyben mind a tevékeny élet, mind a Dán Népegyház komoly szerepet játszott. A dánok bánatukban lecsapolták Jylland területét, több földet szerezve ezzel, mint amit a háború során elvesztettek és virágzó szellemi életet teremtettek, egyesületeket alapítottak. Ehhez az időszakhoz köthető a dán szellemiségre oly nagy hatást gyakorló Nikolaj Frederik Severin Grundtvig tevékenysége is.

A dánok, közös programokon minden napot reggeli dalolással kezdenek ( morgensang ), a dalokon keresztül élve át a közösség érzését. A közös dalolás alapját az említett Népfőiskola énekeskönye képezi. Erről érdemes tudni, hogy a közös éneklés hagyománya 1814 után alakult ki, amikor a felvilágosodás utóhatásaként kötelező oktatást vezettek be. A XIX. században a felsőbb körökben is divatos lett a közös ének. A dalokat tanult emberek írták, a szövegek az európai kultúra gyökereihez, a görög és római kultúrához kötődő utalásokat is tartalmaztak. A nemzeti romantika nagy lökést adott a közös dalolásnak. A nép tanításának és művelésének legnagyobb alakja N.F.S. Grundtvig, lutheránus lelkész, író. volt, akinek kezdeményezésére 1844-ben megalakult az első népfőiskola.

Az éneklésnek mindig volt szerepe, de a " dán Trianon " árnyékában, a modern Dánia kialakulásának idején különösen hangsúlyossá vált, mint az összetartozás jelképe. A közös dalolás később akár lelki fegyverként is funkcionálhatott a betolakodókkal szemben. Igy történt ez a II. világháború alatt, amikor a németek idegeire mentek a szép, nagy közös énekléseikkel.

A XIX. század végén három népfőiskola kb.700 dalt tartalmazó daloskönyvet adott ki, ez a könyv képezte a mai énekeskönyv alapját, amelyben különböző témák és ünnepek köré csoportosították a dalokat, hogy könnyen meg lehessen mindig találni az alkalomhoz illőt. Eddig 18 kiadást adtak ki az énekeskönyből , 2,4 millió példány fogyott el az első 17 kiadásból. A szövegírók között máig is Grundtvig viszi a prímet ( 86 dallal és zsoltárral )
A grundtvig-i népfőiskolák azóta is virágzanak, nagyon sok dán vesz részt élete során valamiféle képzésben önfejlesztés céljából. 

A dánokra jellemző, ha kapnak egy feladatot, akkor nem illetődnek meg, hanem saját magukban bízva elkezdik megoldani. A bizalom tehát nemcsak egymás között a közösségben érvényes, hanem az oktatáson keresztül arra is kiterjed, hogy saját magában is bízzon az ember. A bizalomnak szerepe van a szakemberek szerint abban, hogy az ország mindig az élen végez azokban a nemzetközi összehasonlításokban, amelyek a különféle országok polgárainak elégedettségét, boldogságmutatóját hasonlítják össze.

Boldogság azonban ide, vagy oda, sok a magányos ember, a felnőtt lakosság 37 százaléka él egyedül. A dánokat amúgy is felkészítik az egyedüllétre olyan szempontból, hogy legfőbb kötelességüknek a saját magukról való gondoskodást tartják. Egy más temperamentumú európai úgy érezheti néha,  hogy legyen szó bármiről, a józan, racionális dán szépen megköszöni, ha kiteszed a lelkedet, de nem kívánja hasonlóval viszonozni. Azt te csak önszorgalomból csináltad. A dán fellépés kedélyes, de nem feltétlen szívélyes, esetenként talán nem is érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani a kedélyes hangulatnak, nehogy csalódás legyen a vége. A déli lélek jóval érzelmesebb  megnyílvánulásokat tud produkálni, mint a mértéktartó dán.

A helyi előítéletek is érdekesek. Kimondott idegengyűlölet  csak sporadikusan tapasztalható Dániában. Ha a helyi előítéletek milyenségét szeretnénk meghatározni, azt látjuk, hogy létezik 2 az Alpoktól északra " és az " Alpoktól délre " kategória, mely szerint az Alpoktól északra minden jobban működik. Az előítéletek tipikusan nem valamely idegen nemzet felé irányulnak, hanem általában minden ellen, ami nem dán.

 Bár a kicsiség tudata nagyon meghatározza a dánok öntudatát. de ugyanakkor tisztában vannak az értékeikkel, az ország gazdasági fejlettségével. A minőséget is hozzákapcsolják sokszor a dán jelzőhöz,  úgy gondolják, ha valami dán, az valószinűleg jó minőséget jelezhet, hiszen átlátható körülmények között készült, amelyeket jól ismerünk.

A dán családi élet sok energiát igényel, és mind a két fél időt és energiát áldoz a családra: a babakocsit tologató férfi teljesen normális látvány az utcákon, hiszen már 1990-ben a nők 91% dolgozott teljes munkaidőben. A dán nők ilyen színtű munkavállalása nyílván azt feltételezi, hogy a család érdekében működik az otthoni, házi kötelességek megosztása a családban. Ez európai mércével mérve is magas szám, Svájcban jóval kevesebb nő vállal teljes munkaidős állást. Rengeteg " muttijob " létezik. 
Egy időben Dánia mindenféle modernizálási törekvés élén állt, többek között a szexuális forradalomtól a női egyenjogúságig. Ami a női egyenjogúságot illeti, a női egyenjogúság kérdése már fel sem merül, annyira megszokott. A dánok munka után nem sörözni járnak a munkatársaikkal, hanem sietnek haza a családjukhoz, élettársukhoz. A naptáruk fél évre előre tele van családi eseményekkel, így barátkozásra nemigen marad idő, a barátaik elsöprő többségét gyermek-és ifjúkorukban szerzik.
Az említett modernizálási törekvések óta, a hatvanas-, hetvenes évekhez vizonyítva már konzervatívabb idők járnak. Hála ennek, kevesebb szocreál könyv porosodik a könyvtárakban és több a régebbi, klasszikus dán regény és a modern élet problémáit feszegető könyv az ajánlott iskolai olvasmányok között. Kevesebb a topless napozó a strandokon és a fővárosi parkokban.
A takarékosság  és cicoma mellőzése áthatja az egész környezetet, még a nyelvet is. A dánok általában  igyekeznek lényegretörően és világosan fogalmazni szóvirágok nélkül. A hivatalos ügyintézésben elvárás, hogy a polgár megértse a leveleket, amelyeket a hivatalos szervektől kap, ne tűzdeljék tele olyan szakkifejezésekkel, amelyeket egy átlagember nem érthet.
A divatos skandináv stílus, amelyet sokan azonosítanak a letisztultsággal, valójában sokkal többről szól. Sokkal többet jelent adott esetben az egyszerűségnél is, és minden stílusjegy ellenére is,  csak felszínes mázt jelent, tartalom nélkül, ha nem jár együtt egy fajta elmélyedéssel, amelyre lehetőséget kínál. Nem kívánok művészeti elemzésbe bocsátkozni, de számomra ennek a stílusnak a kezdeteit egy dán festő, Vilhelm Hammershøi jelenti, akinek nagyságát talán csak korunkban ismerték fel igazán. Magyarországon szinte ismeretlen, de az utóbbi évtizedek európai kiállításain  sztárfestővé lépett elő az 1916-ban elhunyt művész, képei csillagászati áron cserélnek gazdát. 
Nem tudom a régi dán műkritikusokat hibáztatni, akik nem ismerték fel annak idején teljes nagyságát, mert Hammershøi mind a témáit, mind a kivitelezést tekintve annyira más volt, mint az összes többi festő és annyira nehéz volt valamiféle kategóriába belepréselni, hogy kikezdhette bármely mezei műkritikus józan eszét, aki racionális magyarázatokat keresett rá. Hammershøi festett derengő enteriőröket, ajtókkal, amiken nem volt kilincs, épületeket és tájakat, portrékat. Modelljét sokszor hátulról ábrázolta, spórolt a színekkel, viszont mesterien árnyalt a sötét és világos közötti skálán szigorú, ám véletlenszerűnek tűnő kompozícióiban. Képei nem meséltek, hanem utat nyitottak a nézőnek, hogy "belépve" a kép világába érzékelhesse és elmélyedhessen benne. Hammershøi kétségtelenül az egyik legjobb, amit a skandináv művészet valaha adott a világnak, felsejlik benne a minden bizalom és közösség dacára is magányosan szemlélődő dán lélek.