Dánia kézikönyv: a királyság, " Itt jön a náci gróf a testőrével "

A királyság, mint olyan Dániában nem egyéb, mint egy színjáték, de ma is arról szól a nemesség számára, mint évszázadokkal ezelőtt: szolgálni az uralkodót. Az uralkodónak ma már ugyan nincs semmiféle gazdasági, vagy politikai hatalma, de egyetlen területen megőrizte a pozícióját és ez a szociális élet. A rangbeli emelkedés ma is a királyi kegytől függ.

Az emberek egy részét vonzza az a fajta státusz, amit a királysággal való személyes kapcsolat jelent, a kitüntetések, a csillogás és az ezzel járó nyilvános szereplés, van , aki örül annak, ha a kezében van egy meghívó, amin rajta áll a megjelenésre vonatkozóan, hogy " Galla ", ami azt jelenti, hogy a hölgyek hosszú estélyiben jelenjenek meg, a férfiak pedig egyenruhában. Ilyen alkalmakkor viselhetik a hölgyek a családi diadémot is a hajukban, már ha van nekik ilyen.:

Akadnak természetesen olyanok is a dán nemesség soraiban, akik köszönik szépen, nem kérnek a királyi cirkuszból és egyáltalán nem érdekli őket az ilyesmi. Általánosságban elmondható, hogy a kb. 7500 tagot számláló dán nemesség többsége így gondolkozik és egyáltalán nem érzi magát másnak, mint a többi ember, ezt legfeljebb mások gondolhatják róluk.   Az udvarias puhatolózás elől- óhajtanak-e majd valaha kamarások lenni a királynő mellett- udvariasan kitérnek,  nem kérnek belőle, nem jelent nekik semmit.

A kamarási rangra a nemesség közül a legmagasabb rangúakat szokták felkérni, az olyanokat, mint a 2013-ban elhalálozott  Adam Knuth őrgrófot, aki 1969-ben a családi birtokot szafariparkká alakította át és emiatt  ismert figurává valt Dániában. A nemesség  nagy többségnek azonban nincs semmije és ennek két oka van: az egyik az, hogy mindig a legnagyobb fiú örökölte a birtokot. Nem ment ritkaságszámba, hogy valaki a szegényházban lakott, de egész nyári szabadságát fivére vendégszerető kastélyában töltötte , ahol élvezte a vendégszeretetet, majd  a vakáció végeztével uzsgyi, vissza a szegényházba.

A leányokkal is nagyon mostohán bántak a törvények, mert nem örökíthették át sem a birtokot, sem a nevet, sem a címet. Ez tehát a másik ok. Ha férjhez mentek, akkor a férjük nevét viselték a továbbiakban és a megszólításuk is férjük társadalmi helyzetéhez igazodott.  A férjhezmenés már önmagában  is bonyolult ügy volt, mert ha nem sikerült rangjukhoz illő férjet találni időben, akkor a családjuk bedugta őket egy szûzkolostorba ( ilyen volt a roskildei kolostor is ) és ott élhettek életük végéig aggleányként. 

A Vallø Alapítványt a fiatal nemes lányok részére hozták létre annak idején, akik alapítványi hölgyként kaptak egy szalagot és egy keresztet. Ha ezt viselték társadalmi eseményeken,  azt jelezték, hogy már  rangon alul is készek a házasságra, hiszen elvileg egy akármilyen házasság is jobb, mint  egy szûzkolostorban élni egyedül.

De egyáltalán ki számít nemesnek Dániában? A dánok az 1800-as évek végétől adják ki a Danmarks Adels Åårbog-t, aki ebben az évkönyvben szerepel, az a nemesség tagja. Ennek a könyvnek régen gyakorlati jelentősége volt, hiszen akkoriban, amikor a könyvet először kiadták, még egymás között házasodtak a nemesek. Ha az ember elkezdte böngészni , akkor láthatta, hogy jé, ennek, meg annak van egy lánya, aztán kérdően a fiára tekinthetett, hogy mit szólna, ha közelebbről is szemügyre vennék azt a leányt. A könyv, amely a nemes családok neveit tartalmazza mindig változik, hiszen csak a fiúk vihetik tovább a család nevét. Akinek már az ötödik lánya születik meg, kissé szomorúan tekingethet a világba, ha tartja a hagyományokat. Azzal vígasztalódhat csak, hogy a család története nem ér véget az utolsó fiúval, csak a név tűnik el az évkönyvből.

Az említett szafariparkos Adam Knuth őrgróf gyermekkorában Dánia még egy egészen más ország volt, egy olyan ország, ahol nagyobbak voltak a társadalmi  különbségek. A nagyanyja ( Sylvia ) , annak a híres szocialistának, Louis Pio-nak volt a lánya, aki Dániában elsőként elkezdte a munkások szervezését és a dán munkásmozgalom úttörőjeként került a történelemkönyvekbe.

Sylvia híres szépség volt, de aljas, kíméletlen ember lehetett. Válása után a Szovjetunióba ment a fiával, aki ott beleszeretett egy orosz nőbe. Amikor Sylvia szembesült azzal, hogy Irina lesz a következő őrgrófné, feljelentette a lányt, mint a szovjet ellenségét és ezzel elintézte neki a jegyet Szibériába.... Irinát elhurcolták, Sylviát és fiát pedig kiutasították a Szovjetunióból. 

A fiú , Adam Knuth apja soha többet nem szólt az anyjához, aki később csak azért nem lett az egyébként házas szociáldemokraták vezetőjének, Thorvald Stauning új felesége, mert 1932-ben, egy agyvérzés következtében meghalt. Azt még azért elintézte halála előtt Stauningnál a volt őrgrófné, hogy édesapját a párt alapítójaként ünnepeltesse.  Micsoda jellem.....

Adam Knuth sem túl sok szimpátiával beszélt a nagyanyjáról, a szocialista vezér lányáról. Sylvia hozott magával egy sakkot a Szovjetunióból, amely szó szerint az osztályharcot testesíti meg: a fehér figurák a munkásosztályt képviselik, a " királyuk " egy igazi munkásfigura, kezében kalapáccsal és a királyné is takaros paraszt-menyecske. Az összes paraszt kezében sarló van. A fekete figurák a királyságot képviselik, a király egy halálfigura, a királyné figurájának keble pedig fedetlen, elvégre ilyen ledérek " ezek ",  gondolhatta a sakk  készítője magában, amikor kifaragta az " osztályharcos " sakk-figurákat. A hatás fokozására a parasztokra láncot is tett....... Sylvia öröksége ez bizarr játék, taszítja az embert.

De ha Sylvia fiáról esett szó, akkor még jobban elfelhősödött Adam Knuth arca.  Édesapja, pár évvel azután, hogy anyja megfosztotta szerelmétől és  akarata ellenére el kellett hagynia a Szovjetúniót,   belépett a dán náci-pártba (DNSAP), ahonnan csak 1941-ben lépett ki. A nácikkal való közösködésért a háború után el is ítélték és megbüntették.
Szegény kis Adam Knuth, ekkor még apró gyermek volt, de rajta csattant az ostor.  Hiába volt teljesen ártatlan  apja ügyeiben, iszonyúan szenvedett miatta. Egy ideig házitanítói voltak és a birtokon, védett környezetben élt. Amikor iskolába került Maribo-ban,  minden igyekezete arra irányult, hogy ne lógjon ki a sorból, a többi gyermek közül. Úgy próbált öltözni, beszélni, viselkedni,  mint ők, de még így is sokszor esett áldozatul a csúfolódóknak. Követték és kiabálták utána, mikor egyetlen barátjával, egy dagi kisfiúval ballagott az iskola udvarán: " Itt jön a náci gróf a testőrével " ordítozták a csúfolódók.  Isten csodája, hogy nem utálta meg még gyermekként az egész világot. 

Az apjával való nyílt kenyértörésre  csak sokkal később került sor, amikor a családi birtokot,  apja akaratával szemben megnyitotta a nyilvánosság előtt és szafariparkot rendezett be.  Adam Knuth ugyanis , minden csúfolódás ellenére, láthatóan szerette az embereket. Sokszor üldögélt Maribo-ban egy parkban a padon és egy kicsit sem sértődött meg, ha az új generáció csak úgy, egy sima "Hi Adam "-mal üdvözölte, címe és rangja elhagyásával. Valahol talán még tetszett is neki, hogy ennyire elfogadták.

:)
A megváltást azonban ez sem hozhatta meg neki, még akkor sem, ha tudta, hogy  teljesen ártatlan családja múltjában. Sokáig hordozta magában a családját ért szégyent, végül úgy és attól kapta meg a bocsánatot, aki az egész országban, abban a világban, amelyben ő élte le az életét, az egyetlen volt, aki ezt megadhatta neki: a királynőtől, aki kinevezte kamarásnak. Ez a magas tisztség azt jelentette számára, hogy megbocsátottak a családjának, megbíznak benne, számítanak rá és hogy végre békére lelhet. 

Ritka alkalom, hogy az alkotmányos monarchia az uralkodó személyén keresztül, a megbocsátás gyakorlásán keresztül  értelmet nyerjen- ez ilyen alkalom volt.