Váralja takaros kis település volt, oly természetesen simult a hegyekhez, mintha annak idején a vulkánok, amelyek ezt a tájat formálták a házakat is csak úgy jókedvükből köpték volna ki magukból a pillanat törtrésze alatt. A kis utcák, a templomok a város hajdani gazdagságáról tanúskodtak. Ódon kolostorának falai télen meleget, nyáron hideget árasztottak, a halványsárga négyszögletes udvarról a boltíves folyosó az ősi templomhoz vezetett, melynek pompás berendezésére az oltár tette fel a koronát. Ennek színei oly élénkek voltak, mintha csak tegnap festették volna rá a cirádás, zöld indákat a lőcsei mesterek. Mihály arkangyal kecsesen pózolt az oltár tetején, mintha táncolna, lenézett a vörösköpenyes Máriára az oltárképen, aki a kisdeddel karján, titokzatos mosollyal az ajkán figyelte a híveket a virágdíszek közül. Az oltár két oldalán két magyar király, Szent István és László szobra foglalt helyet és úgy látszott, mintha a szent személyek Mária felé indulnának. Barátságos templom v