Halálos szerelem Hørsholmban

1766-ban került trónra Dániában VII. Christian. Ezt a korszakot az abszolutizmus jellemzi, az uralkodó korlátlanul uralkodik, miközben a Felvilágosodás egyre több ember gondolkodását áthatja Európában és sokan eljutnak addig a gondolatig, hogy minden ember egyenlő. Eljut ez a gondolat egy olyan német emberhez is akiben főleg Rousseau és Voltaire írásai hullnak termékeny talajra.

A neve Struensee és foglalkozását tekintve orvos, egy olyan német családban amelynek már több tagja is a dán királyok orvosa volt. Ezek az orvosok az uralkodók szervi bajait gyógyították, de a Struensee idejében uralkodó VII. Christian-nak egészen más természetű baja volt: ahogyan ment az idő, kiderült, hogy a fiatal király különcségei, dorbézolásai nem egy serdülő útkeresései, a dán király, élet-halál ura, teljesen őrült.

Nehéz lenne megmondani ma, hogy milyen jellegű lelki bajban szenvedett az ifjú, de a legtöbben megegyeznek abban, hogy skizofréniában. Ennek jelei egyre jobban mutatkoztak rajta ahogyan trónra került, mindössze 17 évesen.
Kijelentette, hogy most egy évig mindenki hagyja is békén az uralkodással, mert " ki akarja magát tombolni " és utazgatni kíván Európában.
Az Udvar ezt nyugtázta, és hogy ne okozzon utazgatásai közben viselkedésével helyrehozhatatlan károkat az európai királyi Udvarokban adtak mellé egy kísérőt, akinek feladata az volt, hogy titkolja a dolgok állását és eltüntesse a király őrületére utaló esetleges nyomokat. Igy indult az ifjú a nagy utazásra.

Ez az utazás volt az amely meghatározta további életét és feldúlta a királyság békéjét, mert ekkor találkozott a német orvossal, Struensee-vel, akit hamarosan kineveznek a király utazó orvosának. Kiderült ugyanis, hogy Struensee nemcsak képes kezelni a király dühkitöréseit, de mire Anglia, Franciaország, Hollandia és Németország meglátogatása után visszatért vele Dániába, a király már barátjának tekintette és egyre jobban kötődött hozzá.

Nem világos, hogy Struensee hogyan és mit gondolt magában, egyszerű karrierista volt-e, vagy felismerve azt a hatalmat amit a király felett gyakorolt úgy gondolta, hogy ezt mások javára fordítja és megreformál egy elöregedett intézményt a Felvilágosodás szellemében. Akárhogyan is állt a dolog, de az utazás után felolvasóként a király mellett maradt és egyre nélkülözhetetlenebbé vált számára. Ez alatt az idő alatt már egyre jobban a politikai hatalomra tört és végül a király- az arisztokrácia legnagyobb megrökönyödésre-, feloszlatta az Államtanácsot és egyetlen minisztert nevezett ki, ki mást, mint legjobb barátját és orvosát, Struensee-t.

Struensee azt ezt követő két évben korlátlan hatalommal felruházva olyan reformokat vezetett be amelyekel egy korhadó intézményt a haladás zászlóshajójává tett.
Bevezette a sajtószabadságot, megreformálta a közigazgatást, elbocsátotta azokat a hivatalnokokat akik nem értettek a munkájukhoz és elrendelte, hogy a hivatalok betöltésénél elsődleges szempont a tehetség és hozzáértés legyen a származás helyett.
Megszüntette a monopóliumokat és engedélyezte az importot. Megreformálta a szegényházakat, a dologházakat, eltüntette a törvényi különbséget a házasságból született és a " törvénytelen " gyerekek között és létrehozott egy alapítványt ahol a " megesett " lányok egy kosárban elhelyezhették a nemkívánatos szerelemgyerekeket.

Szabályozta, hogy a jobbágyoknak hány napot kell dolgozniuk a földesúr földjén, hogy több idejük maradjon a saját földjüket művelni és elutasította a röghözkötést. Se szeri se száma az emberközpontú rendeleteinek miközben még arra is kiterjedt a figyelme, hogy kötelezze a nagyvárosokat arra, hogy utcáikat számmal lássák el, hogy ez segítse a tájékozódást.

Struensee- modern szemmel nézve- mégsem volt igazán nagy politikus. Ahogyan egyre nagyobb hatalomra tett szert, sosem gondolt arra, hogy évszázados érdekekbe vág bele, az arisztokrácia érdekeibe és tette - ha nincsenek barátai és elkötelezett hívei- nem maradhat megbosszulatlanul.
Mogorva ember hírében állt. Mivel nem beszélt dánul sem, az emberek már ezért sem szerették és még azok sem tudták igazán megkedvelni akiknek érdekében végrehajtotta politikai tetteit. Két éves " uralkodása " alatt kiadott rendeletei még nem váltak valósággá, inkább csak papíron léteztek és azok akiknek az érdekében megszülettek ezek a rendeletek még nem élvezték a gyümölcseit.
A hatalomhoz vezető út alatt egyre jobban igazi diktátorrá vált és ekkor bekövetkezett a vég: még a sajtószabadságot is amit ő vezetett be ellene fordították. Ellenségei előálltak a váddal: Struensee-nek és a királynénak viszonya van. A fővárost elborították a vádaskodó írások, gyalázva a királynét és Struensee-t. Ez volt a vég kezdete.

Most következik  a történet zaftosabb része.

Kételkedni abban, hogy az említett szerelmi viszony valóban fennállt a királyné és Struensee között szinte eretnekségnek számítana Dániában. A jó nép ragaszkodik ahhoz, hogy Struensee-nek és a királynénak viszonya volt és talán azért ragaszkodik ehhez az állásponthoz, mert a szerelem az utolsó kellék ahhoz, hogy minden együtt legyen egy romantikus történethez amit újra és újra el lehet mesélni; hatalom, hűtlenség, harc,  szerelem és tragédia. Amit az angoloknak a Tudorok, és főleg VIII. Henrik viharos házasságainak története jelenti, azt jelenti a dánoknak Struensee és a királyné románca.

De maradjunk a tényeknél: a külföldi források, elsosorban a német és angol források egészen másképpen látják azt a viszonyt ami összekötötte a királynét és Struenseet. Az angolok egyenesen az üldözött ártatlanságot látják a királynéban, de erre meg is van minden okuk, hiszen a királyné, Caroline Mathilde a walesi herceg lánya, III. György angol király testvére volt.

Mivel édesapja még a kislány születése elott meghalt és édesanyja visszavonult az Udvartól, Caroline Mathilde nem igazán ismerte az udvari élet intrikáit és buktatóit amikor 15 évesen elindult Dániába, hogy királyné legyen. A félig még gyermek leány 16. születésnapján tartották meg az esküvőt a 17 éves királlyal akin már egyre jobban kiütköztek őrültsége jelei.

Ezzel Caroline Mathilde az ország első asszonya lett, amit minden bizonnyal zokon vett az az asszony aki Caroline Mathilde megjelenéséig betöltötte ezt a pozíciót, nevezetesen a király mostohaanyja, az özvegy Juliane Marie királyné. Juliane azonnal ki is mutatta ellenszenvét az új kirélynéval szemben amikor elrendelte, hogy csak szerény ünnepséget rendezzenek az esküvő tiszteletére. Juliane, ahogyan ezt egy írónk megállapította, legalább olyan " fenséges, és elszánt " volt, mint a magyar történelemből ismert Zsófia főhercegné, Ferenc József anyja. Caroline Mathilde viszont nem vette szigorúan az Udvari etikettet, természetesen viselkedett és tapasztalatlan kislányként hamar elszigetelődött az Udvarnál.

Királynéi tekintélye nem volt, annál is inkább, mert mindenki tudta, hogy férje, az ifjú király leginkább bordélyokban, vagy a szeretőjével, a " Csizmás " ragadványnevű Cathrine-nel múlatta az időt.
Caroline Mathilde -t, a fiatalasszonyt a kezdetekkor udvarmesternője próbálta megóvni attól, hogy mindent megtudjon a király viselkedéséről és olyan távol próbálta tartani Caroline-t a királytól amennyire csak tudta.

De milyen is volt ez a fiatal nő, Caroline Mathilde, akit elszántan igyekezett megóvni udvarmesternője a szörnyű valóságtól? Természetes és mesterkéletlen fellépése szinte megütközést keltett az Udvarban amit azzal tetézett, hogy nagyon szeretett a szabadban tartózkodni és jó lovasként előnyben részesítette a férfiruhát ha kilovagolt, nem kívánva semmi sleppet, vagy uszályt maga után húzni, ha vágtázott. Ezzel már önmagában vétett a merev udvari etikett ellen. Németül, franciául és olaszul beszélt. Nagyon szép énekhangja volt amit énektanulással még csengőbbé tett. Szépnek ugyan nem lehetett mondani, kicsit gömbölyű volt, de tele volt élettel és így joggal mondhatták bájosnak. Ahhoz legalábbis  elég bájos volt , hogy magára vonja a nők kritikus tekintét és foglyul ejtse a férfiakét.

Caroline Mathilde nem érezte jól magát az Udvarban és amikor udvarmesternőjének kénytelen-kelletlen távoznia kellett a környezetéből jószerivel teljesen egyedül maradt.
Struensee átlátva a királyné helyzetét figyelmeztette a királyt, hogy bánjon tisztelettel Caroline-vel. A hatalomhoz vezető útján Caroline ugyanis természetes szövetségese lett, hiszen az özvegy Juliane királyné körül csoportosultak mindazok akik gyűlölték Struenseet, a felkapaszkodott senkit. Juliane-val szemben Struensee a fiatal királynét támogatta és Struensee kivívta a fiatal nő számára azt a tiszteletet az Udvarnál ami az ország első asszonyának járt Juliane ellenében.

Caroline Mathilde nyilván nagyon hálás volt azért amit Struensee tett érte, bizalmas viszonyban voltak, de még mindig ott a kérdés: volt-e valójában szerelmi viszonyuk,
elhálták-e a dolgot?

Struensee jóval idősebb volt a királynénál és egyre jobban elhízott, külseje igazán nem emlékeztetett a daliás Mads Mikkelsen-ére, aki egy filmben őt alakítja és Struensee nem volt hülye: pontosan tudta, hogy milyen kockázatot vállal egy ilyen viszonnyal. Ennek ellenére nem lehetetlen, hogy beleszeretett a királynéba és igaz a pletyka, mely szerint közös gyermekük született, egy kislány, akit bár a király sajátjának ismert el, de ennek ellenére, a közhit makacsul Struensee-t jelölte meg apaként. 

De ha tényleg volt szerelmi viszonyuk akkor hol vannak a tanúk? 

Az 1772. év január 17 -e az év legcserencsétlenebb napja volt Koppenhágában. Erről a napról úgy emlékezik meg emlékirataiban a kor egyik tanúja Benedicte Arnesen-Kall, hogy azoknak a gyerekeknek a születése napját akik ezen a napon születtek, vagy néhány órával előbbre, vagy későbbre tolták a bejegyzésnél, nehogy ezen a szerencsétlen napon kelljen születésnapjukat ünnepelni.

Pedig az ezt megelőző nap estéje a szezon első álarcos-báljával még a vidámság jegyében tellt el. A bál résztvevői dominó köpenyben, egy fekete, bő, csuklyás köpenyben jelentek meg az Udvari Színházban és nyugodtan és boldogan táncolták át az estét. Köztük volt a királyné és Struensee is akiket néhány órával később már őrizetbe vettek ellenségeik. Palotaforradalom játszódott le a fővárosban, az elégedetlen tisztek, akik állásukat vesztették amikor Struensee feloszlatta a királyi gárdát engedelmeskedtek a parancsnak amely utasítást adott Struensee elfogására, bár a parancs nem viselte magán a király kézjegyét. Ekkor lépett akcióba az elszánt Juliane királyné és fiával, a király féltestvérével együtt kora reggel ágyában lepték meg a királyt és addig nem távoztak tőle, míg el nem érték, hogy mindent aláírjon amit akartak.

 Ezzel Struensee és a királyné sorsa megpecsételődött. Struensee a király támogatása nélkül senki és semmi volt, hatalmának buborékja szétpattant és ott állt kiszolgáltatva ellenségeinek. Az ellenségei pedig sokan voltak. A nép sem szerette, felforgatót láttak benne aki átlépve a rendet egyszerű polgár létére olyan magasságokba tört ahol nem volt semmi keresnivalója. Azok, akiket elbocsátott állásukból és félreállított most elégedetten nyugtázták a fejleményeket.

Nem világos, hogy Struenseet megkínozták-e, mert nem maradt fel dokumentum ezzel kapcsolatban, de az eseményeket követő kirakatperben kicsikart vallomása, melyben mindent beismert, erős gyanút hagy bennünk erre vonatkozóan. A királyné élete végéig meg volt győződve arról, hogy  megkínozták. Struensee aláírása mindenesetre a börtönnapok alatt arra a kézjegyére emlékeztet amivel akkor látott el dokumentumokat amikor egy lovasbalesetben eltörte a kezét.

Bár nyilvánvaló, hogy Struenseet elsősorban nem a királynéhoz fűződő bizalmas viszonya, hanem a politikai tevékenysége miatt akarták megbüntetni a konzervatívok, de a jó nép előtt el kellett játszaniuk, hogy a bírák a jó erkölcs nevében hoznak ítéletet és bizonyítani kellett a házasságtörést. Nem akadt azonban olyan ember, olyan tanú, aki a saját szemével győződhetett volna meg Caroline Mathilde és Struensee intim együttlétéről. Elővették ekkor a közvetett bizonyítékokat: egy díszes harisnyakötőt amelyet állítólag Struensee-től kapott a királyné ajándékba. ( Ez a harisnyakötő máig is látható kiállításokon ) Csakhogy Struensee volt annyira bárdolatlan, akiről feltételezhető, hogy képes ajándékba adni harisnyakötőt egy férjes asszonynak. Egy szobalány azt vallotta, hogy a királyné ágyneműjén félreérthetetlen nyomok árulkodtak éjszakai együttlétről. A legparádésabb pedig az a vallomás volt amit mintha egyenesen egy mesekönyvből léptettek volna elő: egy szobalány gyanakodott, hogy a királynét valaki meglátogatja éjszaka, ezért liszttel (! ) szórta be a folyosót, hogy reggel megnézze, vannak-e lábnyomok. Na de kérem, ha voltak lábnyomok akkor miért nem állt vele elő akkor, miért kellett megvárnia vele amíg Struensee megbukik... ?

Bennem mégis felmerült a gyanú, hogy talán mégis volt olyan ember aki tanúja lehetett a királyné és Struensee szerelmének, de ez az ember nem tanúskodott a perben, mert ha létezett ilyen ember akkor az a királyi család tagja lehetett. A királyi család ugyanis szentül meg volt győződve arról, hogy a királyné viszonyt folytatott Struensee-vel amit az is bizonyít, hogy nyári kastélyukat amelyet kapcsolatba hoztak Struensee és a királyné intim együttléteivel soha többet nem látogatták és a kastélyt lebontották.
De miért is kockáztatta volna a királyné és Struensee a rajtakapást? Ha együtt akartak lenni akkor erre adódott számtalan alkalmuk amikor együtt kilovagoltak. Miért is kellett volna a szemfüles szolgák, Juliane királyné kémeinek szeme előtt ezt tenniük?

De maradjunk a pernél: ahogyan kicsikarták Struensee-ből a vallomást, elővették a fogságban tartott királynét, aki tanácsadó nélkül nézett farkaszemet a vallatóival. Lobogtatták előtte a papírt, Struensee már mindent beismert, ismerjen be ő is mindent. Caroline Mathilde szörnyű helyzetbe került. Kisfiát már elvették tőle, csak a kislánya volt még mellette. Mindent tagadott, de ekkor meglebegtették előtte azt a szörnyű lehetőséget, hogy amennyiben amit mond nem egyezik azzal amit Struensee vallott, vagyis Struensee hazudik és nem volt viszonyuk akkor kínvallatással csikarják majd ki Struernsee-ből " az igazságot ".

Caroline Mathilde menteni akarta Struensee-t és mindent aláírt. Aztán rájött, hogy csapdába csalták és visszavonta a vallomását.
Végül megszületett az ítélet: Struensee-t és barátját, Enevold Brandt-ot halálra ítélték felségsértésért. Struensee-t azért, mert kisajátította magának a király hatalmát és ezzel megsértette az ország alaptörvényét, a Kongelov-t amely minden hatalmat a király kezébe helyez aki csak Istennek felelős tetteiért. ( Megjegyzendő, hogy a dán Kongelov az egyetlen európai alkotmány amely lefekteti az abszolutizmus alapelveit). A dolog pikantériája csak az, hogy a Kongelov nem rendelkezik olyan esetre amikor a király mentálisan beteg és alkalmatlan az uralkodásra. Enevold Brandt grófot, egy régi arisztokrata család sarját ez alapján nehezebb volt elítélni, mint Struensee-t. A felségsértést végül azzal húzzák rá, hogy Brandt egyszer egy játékos dulakodás közben, megharapta a király ujját....

Enevold Brandt gróf az utolsó percig reménykedett abban, hogy befolyásos családja el tudja majd intézni, hogy az ítéletet, amely fővesztésre szól, ne hajtsák végre. Édesanyjának azt írta a börtönből, hogy édesanyja, ( egy olyan emberre, mint ő ) csak nem haragudhat sokáig .... Nem hitte, hogy édesanyjának nem lesz már alkalma neki megbocsátania.
A kegyetlen ítéletet a nép üdvére és okulására végrehajtották Struensee-n és Brandt-on. A főváros 70 ezres lakosságából 30 ezren voltak kíváncsiak az eseményre. Struensee-vel nem bírt a bakó elsőre, csak harmadszorra mutathatta be  fejét a tömegnek. Testét feldarabolták és fejével együtt közszemlére tették: Európa pedig elszörnyedt ezen a barbár kivegzésen. Enevold Brandt gróf címerét összetörték. Ez történt a karrierje alatt gróffá avanzsált Struensee címerével is. Struensee ugyanis, aki a nép emberének tartotta magát, karrierje csúcsán elfogadta a grófi címet amit a király ajándékozott neki.

De mi történt a királynéval? A válást tető alá hozták ugyan a bírák és elvették tőle a gyermekeit is, de hirtelen akadályba ütközött a bosszúszomjas Udvar élén Juliane királynével, olyan akadályba amely gyorsan és hatékonyan oltotta el a bosszúvágyukat. Ezt az akadályt úgy hívták, hogy III. György angol király, a királyné szeretett bátyja, aki Caroline Mathilde életében egyben az apát is jelentette, mert Caroline volt a legkisebb családjában a kilenc gyermek közül. Imádott bátyja pedig nem késlekedett válasz nélkül hagyni azt a levelet amelyben a királyné leírja kétségbeesett helyzetét és úgy ír alá, hogy " szerencsétlen húgod ".
III. Gyögy ekkor gyorsan lehűti a VIII. Henrik-kel példázódó koppenhágai Udvart, készenlétbe helyezteti az angol flottát és kijelenti, ha  testvérérének  egyetlen haja szála is meggörbül, akkor  földig ágyúztatja egész Koppenhágát. Nos, ez hatott!
A királyné végül egy angol hajón elhagyhatta Dániát és korai haláláig német földön élt. Gyermekeit soha többé nem láthatta viszont. Mindössze 24 éves volt amikor meghalt egy lázas betegségben, minden bizonnyal skarlátban. A kétségbeesett tervek amik arra irányultak volna, hogy visszatérjen és a fia nevében régensként átvegye a hatalmat, halálával értelmüket vesztették.

Struensee halálával pedig maga a régi, évszázados rend állt vissza. A királyt további uralkodása alatt befolyásuk alatt tartották azok akik ezért Struensee-t elítélték. Nekik ugyanis nem azzal volt bajuk, hogy a királynak kegyencei voltak, vagy, hogy befolyásolható volt. Számukra az volt minden baj oka, hogy olyan ember befolyásolta a király döntéseit akit erre nem jogosított fel a származása. Ha közülük való tette ugyanezt, az más megítélés alá esett.

De Struensee reformjait, rendeleteit szépen sorban, az elkövetkező 50-100 évben bevezették. Struensee ugyanis nem az egyetlen ember volt aki változásokat szeretett volna. Annak az arisztokráciának a soraiban amely olyan kegyetlenül elbánt Struensee-vel támogatókat is találhatott volna, ha kinyújtja feléjük a kezét. De Struensee vakon bízott abban, hogy nincs senkire szüksége ahhoz, hogy mindent elérjen amit akar , ezzel követte el a végzetes hibát. Diktátor lett belőle és elfelejtkezett arról, hogy hatalmát csak szerencse folytán, egy őrülttől kapta aki ezt bármikor visszaveheti tőle. De mi a király végszava ebben a történetben?
Nem sok írás maradt ránk a királytól, de szívesen rajzolt és egyik rajza alá azt írta, hogy nem kívánta Struensee és Brandt halálát, de Juliane és fia ragaszkodtak hozzá....

Eezzel ér véget a történet; egy rendkívüli ember története és egy olyan szerelem története amely megváltoztatott egy egész országot.