Miért is írok a királyságról? Egyrészt nyilván az érdekesség kedvéért, hiszen a köznépet még akkor is érdekli, hogy mi folyik a palotában, ha a hatalom már régen búcsút intett a koronának, de létezik egy sokkal fontosabb indokom is arra, hogy írjak erről: szeretném megvilágítani a királyi ház szerepét a társadalomban a dán történelmi sajátosságok fényében.
Különös aktualitást ad írásomnak az a felfordulás, amely az egyébként roppant kevés botrányt felvonultató dán királyi ház körül kerekedett az utóbbi időben Henrik herceg különös elhatározása folytán. A királyi hitves ugyanis kinyílvánította, hogy nem kívánja magát felesége, II. Margit királynő mellé temettetni. A történet mögött még akkor is több rejtőzik, ha tudjuk, hogy nem sokkal az eset után kiderült, hogy a herceg demenciában szenved. A rossz nyelvek erre persze azt mondhatják, hogy a Királyi Ház sietett bolondnak nyilváníttatni a kellemetlenkedő királyi férjet....
A nyakas gall kakas, alias Henrik Herceg, a királynő férje az utóbbi években egyre erősebben adott hangot elégedetlenségének azzal kapcsolatban, hogy nem elégedett sem a Királyi Házban betöltött szerepével, sem a címével. Elégedetlensége azonban nagyon rossz talajra hullott és a herceg lassan rájött, hogy megöregedett és már nincs miért küzdenie. Egyetlen utolsó húzása maradt, hogy elégedetlenségét mindenki tudomására hozva kijelentse, hogy nem kíván a királynő mellett nyugodni majd a Roskilde Domban, amely a dán királyok temetkezési helye.
A legtöbb dán a herceg kijelentésében nemes egyszerűséggel feleségének, a királynőnek elárulását látta, volt, akit sértődött tinédzser viselkedésére emlékeztetett a herceg produkciója és akadt olyan is, aki kerek-perec kijelentette, hogy semmi gond, a legjobb, ha a herceg elválik a királynőtől és szépen lemond az éves apanázsáról, amelyet annak idején megszavazott neki a dán parlament, hogy ne szenvedjen semmiben szükséget és ne kelljen az asszonytól kölcsön kérnie.
Ha közelebbről áttekintjük, hogy mit szeretett volna a herceg, akkor rájövünk, hogy lehetetlent kívánt, mert bár a királynő megadhatja neki az áhított király-hitves ( Kongegemal ) címet, a jelenlegi hercegi-hitves ( Prinsgemal ) helyett, de az új cím semmivel sem jelentene több befolyást, mint amivel a herceg már eddig is rendelkezett- legfeljebb jobban hangzana.
A dán alkotmány szerint ugyanis a dán államnak csak egy feje lehet, az pedig a mindenkori uralkodó, jelen esetben II. Margit és a királynő akkor sem tehetné Henriket egyenrangúvá magával, ha ez lenne a kívánsága.
Ahhoz, hogy Henrik egyenrangúvá váljon az asszonnyal, ahhoz új dán alkotmányt kellene írni, vagy pedig meg kellene a jelenlegit változtatni, ez pedig teljes képtelenségnek tűnik a realitás fényében.
Az alkotmány megváltoztatását a dán parlament (amelynek 179 tagja van) valamelyik tagja javasolhatja, a királynő maga azonban, a jelenlegi szabályozás szerint, nem tehet ilyen javaslatot.
Ezután a parlamentnek két cikluson keresztül el kell fogadnia a változtatást, vagyis kétszeri választás és igen után kerülhet népszavazásra a kérdés, amelyen a szavazásra jogosult dánok 40 százalékának meg kell szavaznia azt, hogy az alkotmány változhasson, majd magát a változtatást is meg kell többséggel szavazni ahhoz, hogy életbe léphessen.
A királyi család tagjai nem szavazhatnak a népszavazásokon.
A herceg, aki nagy vihart kavart kijelentésével egy barátjának elárulta, hogy hova kíván temetkezni ahelyett, hogy a felesége mellett nyugodna majd Roskildeben.
A dánok mély szimpátiával figyelték a királynőjüket, aki teljes nyugalommal viselte Henrik herceg sokadik liberális próbálkozását az egyenjogúság bevezetésére egy abszolút hagyományon alapuló feudális intézménybe. Henrik ideológiát gyártott sznobizmusához: szerette volna " Majestæt "-nek szólíttatni magát " ő királyi fensége " helyett.
Henrik herceg, bármennyire is abszurdumnak tűnik, soha nem értette meg a dán monarchia lényegét. Ráadásul szerencsétlenségére mindjárt Dániába érkezése után kivívta a dánok ellenszenvét azzal, hogy nem tanult meg rendesen dánul, pedig már a mindenható német orvos és államférfi Struensee veszte óta tudjuk, hogy aki nem veszi a fáradtságot arra, hogy elsajátítsa a nyelvüket, azt soha nem fogják a jó dánok megkedvelni, még akkor sem, ha egyébként kiváló tulajdonságai vannak. Struensee-nek pl. egyenesen az egyébként kiváló fejét vették ,igaz, vele kapcsolatban más bonyodalmak is adódtak a nyelvi nehézségeken felül.
Az uralkodó szavait teljesen behatárolják a politikai egyezmények arra vonatkozóan, hogy mit mondhat és mit nem. Az újévi beszéd úgy készül, hogy októberben az államminisztérium illetékese elküld az Udvarnak egy listát kulcsszavakban azokról a témákról, amelyekről szívesen hallanának a beszédben. Az uralkodó ezekből választja ki azokat a témákat, amelyekről a beszéd szólni fog. Miután a beszéd elkészül, az Udvar a saját részéről visszaküldi jóváhagyásra a kész beszédet az Államminisztériumba. A nép lelkes érdeklődéssel figyeli, hogyan oldja meg a szinte lehetetlen feladatot a királynő, hogy ne mondjon semmit, mégis mindenkit lelkesítsen és erőt adjon a megpróbáltatások elviseléséhez. Margit általában kiválóan oldja meg a feladatot, a Børsen újság egyszer megjegyezte, hogy példát vehetnénk az uralkodóról, mert nagyon sok mindent tud, de csak nagyon keveset beszél.....
A monarchia jelenleg kiválóan ellátja tehát a feladatát Dániában és az öröklés kérdése is megoldottnak látszik Frigyes trónörökös személyében, ám mindenki tisztában van azzal, hogy csak addig fog minden így működni, amíg a királyi ház nem veszít népszerűségéből. Jelenleg a dánok 83 százaléka támogatja a királyságot, de mindenki tudja, hogy egy részegen száguldozó hercegecske egy közúti balesetbe torkolló út végén könnyen véget vethet a királyság jelenlegi nimbuszának. Reméljük, hogy nem így lesz és a dán királyság a jövőben is iskolapéldája maradhat annak, hogyan képes egy alapjában véve elöregedett intézmény a modern idők szavát követni.
Mióta a fenti sorokat leírtam, időközben véget ért a dán a királydráma, ma már tudjuk, hogy Henrik herceget aki azóta elhalálozott, saját végakaratának megfelelően elhamvasztották és hamvainak felét a dán tengerekbe szórták, másik felét pedig egy magánkertben temették el Fredensborg kastélyban, a királyi család nyári rezidenciáján, ahol annak idején az esküvőjét tartotta a királynővel. A herceg nem hiába készült diplomatának annak idején, végülis sikerült diplomatikus megoldást találnia. Ezzel a lépésével a szakértők szerint egyrészt kifejezte világpolgárságát, mászrészt kifejezte családja iránt érzett elkötelezettségét is,de tartotta magát ahhoz, hogy önmaga kíván maradni és a döntés jogát fenntartotta magának.
Különös aktualitást ad írásomnak az a felfordulás, amely az egyébként roppant kevés botrányt felvonultató dán királyi ház körül kerekedett az utóbbi időben Henrik herceg különös elhatározása folytán. A királyi hitves ugyanis kinyílvánította, hogy nem kívánja magát felesége, II. Margit királynő mellé temettetni. A történet mögött még akkor is több rejtőzik, ha tudjuk, hogy nem sokkal az eset után kiderült, hogy a herceg demenciában szenved. A rossz nyelvek erre persze azt mondhatják, hogy a Királyi Ház sietett bolondnak nyilváníttatni a kellemetlenkedő királyi férjet....
A nyakas gall kakas, alias Henrik Herceg, a királynő férje az utóbbi években egyre erősebben adott hangot elégedetlenségének azzal kapcsolatban, hogy nem elégedett sem a Királyi Házban betöltött szerepével, sem a címével. Elégedetlensége azonban nagyon rossz talajra hullott és a herceg lassan rájött, hogy megöregedett és már nincs miért küzdenie. Egyetlen utolsó húzása maradt, hogy elégedetlenségét mindenki tudomására hozva kijelentse, hogy nem kíván a királynő mellett nyugodni majd a Roskilde Domban, amely a dán királyok temetkezési helye.
A legtöbb dán a herceg kijelentésében nemes egyszerűséggel feleségének, a királynőnek elárulását látta, volt, akit sértődött tinédzser viselkedésére emlékeztetett a herceg produkciója és akadt olyan is, aki kerek-perec kijelentette, hogy semmi gond, a legjobb, ha a herceg elválik a királynőtől és szépen lemond az éves apanázsáról, amelyet annak idején megszavazott neki a dán parlament, hogy ne szenvedjen semmiben szükséget és ne kelljen az asszonytól kölcsön kérnie.
Ha közelebbről áttekintjük, hogy mit szeretett volna a herceg, akkor rájövünk, hogy lehetetlent kívánt, mert bár a királynő megadhatja neki az áhított király-hitves ( Kongegemal ) címet, a jelenlegi hercegi-hitves ( Prinsgemal ) helyett, de az új cím semmivel sem jelentene több befolyást, mint amivel a herceg már eddig is rendelkezett- legfeljebb jobban hangzana.
A dán alkotmány szerint ugyanis a dán államnak csak egy feje lehet, az pedig a mindenkori uralkodó, jelen esetben II. Margit és a királynő akkor sem tehetné Henriket egyenrangúvá magával, ha ez lenne a kívánsága.
Ahhoz, hogy Henrik egyenrangúvá váljon az asszonnyal, ahhoz új dán alkotmányt kellene írni, vagy pedig meg kellene a jelenlegit változtatni, ez pedig teljes képtelenségnek tűnik a realitás fényében.
Az alkotmány megváltoztatását a dán parlament (amelynek 179 tagja van) valamelyik tagja javasolhatja, a királynő maga azonban, a jelenlegi szabályozás szerint, nem tehet ilyen javaslatot.
Ezután a parlamentnek két cikluson keresztül el kell fogadnia a változtatást, vagyis kétszeri választás és igen után kerülhet népszavazásra a kérdés, amelyen a szavazásra jogosult dánok 40 százalékának meg kell szavaznia azt, hogy az alkotmány változhasson, majd magát a változtatást is meg kell többséggel szavazni ahhoz, hogy életbe léphessen.
A királyi család tagjai nem szavazhatnak a népszavazásokon.
A herceg, aki nagy vihart kavart kijelentésével egy barátjának elárulta, hogy hova kíván temetkezni ahelyett, hogy a felesége mellett nyugodna majd Roskildeben.
A dánok mély szimpátiával figyelték a királynőjüket, aki teljes nyugalommal viselte Henrik herceg sokadik liberális próbálkozását az egyenjogúság bevezetésére egy abszolút hagyományon alapuló feudális intézménybe. Henrik ideológiát gyártott sznobizmusához: szerette volna " Majestæt "-nek szólíttatni magát " ő királyi fensége " helyett.
Henrik herceg, bármennyire is abszurdumnak tűnik, soha nem értette meg a dán monarchia lényegét. Ráadásul szerencsétlenségére mindjárt Dániába érkezése után kivívta a dánok ellenszenvét azzal, hogy nem tanult meg rendesen dánul, pedig már a mindenható német orvos és államférfi Struensee veszte óta tudjuk, hogy aki nem veszi a fáradtságot arra, hogy elsajátítsa a nyelvüket, azt soha nem fogják a jó dánok megkedvelni, még akkor sem, ha egyébként kiváló tulajdonságai vannak. Struensee-nek pl. egyenesen az egyébként kiváló fejét vették ,igaz, vele kapcsolatban más bonyodalmak is adódtak a nyelvi nehézségeken felül.
A herceg , a néhai, német származású, dániai államférfihez, Struensee-hez hasonlóan, semmiféle megértést nem tanúsított a dán hagyományok iránt. Henrik egyszer a skótok királynőjével , Stuart Máriával kezdett el példálózni, kinek férje annak idején király lehetett.
A herceg elfeledkezett arról, hogy a mindenkori dán uralkodó egy egészen régi keltezésű, személyes kapcsolatot ápol a dán néppel alanyi jogon, mely annyira közvetlen volt a történelem folyamán, hogy az Európában páratlanul erős királyi abszolutizmus idején is minden alattvalónak joga volt kihallgatást kérni és személyesen találkozni az uralkodóval.
Ez a tény hozzájárult ahhoz a legendához, mely szerint az uralkodó csakis jó lehet, minden rossz döntés csak a nép és az uralkodó közötti közegből származhat, amiről ha a király tudomást szerez, akkor azonnal segít a népén.
Egy időben az is elégséges fenyegetésnek bizonyult ahhoz, hogy valakit jobb belátásra térítsenek, ha azt mondták neki, hogy viselkedését a király tudomására hozzák, mert az uralkodó előtti megszégyenülés súlyosabbnak tetszett a börtönnél is.
Ennek a közvetlen kapcsolatnak gyökereit, mely népet és uralkodót, minden későbbi alkotmányos modernizálás ellenére is összeköt , a svéd király, X. Károly Gusztáv kísérletében kereshetjük, aki szerette volna meghódítani Dániát.
Mindenki arra számított ebben a súlyos pillanatban, hogy a dán király, III. Frederik el fog menekülni a városból, de Frederik ekkor a koppenhágai polgárok mellé állt, akik hajlandóak voltak a városuk védelmében akár az életüket is feláldozni, ellentétben a nemességgel, amely csak igen kevéssé támogatta a király és a polgárság erőfeszítéseit az egész vészhelyzet alatt. A király azonban kijelentette, hogy saját fészkében kíván meghalni. Ezzel a kijelentéssel persze óriási népszerűségre tett szert nem utolsósorban a koppenhágai hölgyek körében, akik szintén részt vettek a városfalak védelmében.
A németalföldi flotta a dánok segítségére sietett és tönkreverte a svédeket, akik így a koppenhágai ostromzár feloldására kényszerültek, Dánia megmenekült, a király pedig nemsokára a koppenhágai nép üdvrivalgása közepette kihirdette egyeduralmát, a dán királyt élet-halál urává téve és megfosztva a nemességet attól a lehetőségtől, hogy a királlyal közösen gyakorolhassa a hatalmat. Máshol is létezett abszolutizmus Európában, de sehol sem volt talán annyira teljes a királyi hatalom, mint Dániában, amelyet az 1665-ös törvény, a Kongeloven egyedülálló módon biztosított Európában. A nemesség kizárása a hatalomból olyan ürüggyel történhetett meg, hogy a svéd támadás alatt a nemesség nem védte meg az országot, amely túlélését egyedül a királynak és a fegyvert fogott polgárságnak , a népnek köszönhette.
A herceg elfeledkezett arról, hogy a mindenkori dán uralkodó egy egészen régi keltezésű, személyes kapcsolatot ápol a dán néppel alanyi jogon, mely annyira közvetlen volt a történelem folyamán, hogy az Európában páratlanul erős királyi abszolutizmus idején is minden alattvalónak joga volt kihallgatást kérni és személyesen találkozni az uralkodóval.
Ez a tény hozzájárult ahhoz a legendához, mely szerint az uralkodó csakis jó lehet, minden rossz döntés csak a nép és az uralkodó közötti közegből származhat, amiről ha a király tudomást szerez, akkor azonnal segít a népén.
Egy időben az is elégséges fenyegetésnek bizonyult ahhoz, hogy valakit jobb belátásra térítsenek, ha azt mondták neki, hogy viselkedését a király tudomására hozzák, mert az uralkodó előtti megszégyenülés súlyosabbnak tetszett a börtönnél is.
Ennek a közvetlen kapcsolatnak gyökereit, mely népet és uralkodót, minden későbbi alkotmányos modernizálás ellenére is összeköt , a svéd király, X. Károly Gusztáv kísérletében kereshetjük, aki szerette volna meghódítani Dániát.
Mindenki arra számított ebben a súlyos pillanatban, hogy a dán király, III. Frederik el fog menekülni a városból, de Frederik ekkor a koppenhágai polgárok mellé állt, akik hajlandóak voltak a városuk védelmében akár az életüket is feláldozni, ellentétben a nemességgel, amely csak igen kevéssé támogatta a király és a polgárság erőfeszítéseit az egész vészhelyzet alatt. A király azonban kijelentette, hogy saját fészkében kíván meghalni. Ezzel a kijelentéssel persze óriási népszerűségre tett szert nem utolsósorban a koppenhágai hölgyek körében, akik szintén részt vettek a városfalak védelmében.
A németalföldi flotta a dánok segítségére sietett és tönkreverte a svédeket, akik így a koppenhágai ostromzár feloldására kényszerültek, Dánia megmenekült, a király pedig nemsokára a koppenhágai nép üdvrivalgása közepette kihirdette egyeduralmát, a dán királyt élet-halál urává téve és megfosztva a nemességet attól a lehetőségtől, hogy a királlyal közösen gyakorolhassa a hatalmat. Máshol is létezett abszolutizmus Európában, de sehol sem volt talán annyira teljes a királyi hatalom, mint Dániában, amelyet az 1665-ös törvény, a Kongeloven egyedülálló módon biztosított Európában. A nemesség kizárása a hatalomból olyan ürüggyel történhetett meg, hogy a svéd támadás alatt a nemesség nem védte meg az országot, amely túlélését egyedül a királynak és a fegyvert fogott polgárságnak , a népnek köszönhette.
Az uralkodó és a nép közötti jó kapcsolat nem szakadt meg a modern időkben sem, 1848-ban Koppenhágában az Istenadta nép képviselői a forradalmi helyzethez képest a legudvariasabban megkérték a királyt, hogy fogadja el követeléseiket és a királynak eszében sem volt népét a kétségbeesésbe hajszolnia. VII. Frederik összeszedte magát szerény képességeihez mérten és fellépésével meghódította a szíveket, biztosította népét arról, hogy igazi vezetőjük lesz. Ennek megfelelően 1849 június 5-én alá is írta Dánia új alkotmányát, melynek eredményeképpen Dánia alkotmányos monarchiává alakult. Az uralkodó szerepe ennek megfelelően az államfői teendők ellátása. A politizálás a demokratikusan megválasztott parlament és a kormány hatáskörébe tartozik, a királynőnek a reprezentatív feladatok ellátása mellett, a kormányzással kapcsolatban szimbolikus feladatai vannak és végső soron bárhol, bármilyen körülmények között a dán államiságot testesíti meg. Amikor a dánok a királynőt ünneplik, akkor egyben kicsit magukat is ünneplik.
II. Margittal az átlagos dán a hetvenes években még simán találkozhatott akár Koppenhága sétálóutcáján is, manapság azonban, feltehetően biztonsági okok miatt ritkábban fordul elő, hogy az ember belebotlik az utcán az uralkodóba. Margitnak sikerült a királyságot még népszerűbbé tenni Dániában. A királynő művelt asszony, tehetséges, amatőr művész, aki olyan fáradhatatlanul látta el feladatait, hogy egy időben még a Tüdőbetegek Egyesületében is elnökölt, amiről az utóbbi időkben mégis lemondott, tekintve, hogy néhány felségsértő egyre hangosabba tette szóvá, hogy mégiscsak fura dolog ez, ha egyszer Őfelsége láncdohányos.....
Ha manapság már nem is találkozhatunk olyan sűrűn Margit királynővel az utcán, mint régen, de az uralkodó megtalálta a módját annak, hogy akkor is beszélhessen minden alattvalójához, ha az nem találkozik vele különféle ünnepélyes alkalmakkor, avatókon és jótékonysági eseményeken sem. Nincs még egy beszéd, amely annyi figyelmet kapna Dániában, mint a királynő újévi beszéde. Bár az országban folyó eseményekre semmiféle befolyása sincs az említett újévi beszédnek, ennek ellenére minden szavát külön-külön is számtalanszor megmérik egy láthatatlan mérlegen.
A dán uralkodók egyébként 1941 óta tartanak beszédet, de igazán népszerűvé II. Margit tette a TV-s szónoklatot. Egy játékoldalakon még pénzbeli fogadásokat is lehet kötni arra, hogy mi szerepel majd benne. A legkisebb a szorzója, annak a bizonyos mondatnak van, amely nélkül én még nem is hallottam beszédet, nevezetesen "Gud bevare Danmark", vagyis Isten óvja Dániát, de nagyon kicsi a szorzója a " Feröer " és a " Grønland " szavaknak is ( 1,01 ), hiszen ezek nélkül a szavak nélkül sem tudjuk elképzelni az újévi beszédet.
II. Margittal az átlagos dán a hetvenes években még simán találkozhatott akár Koppenhága sétálóutcáján is, manapság azonban, feltehetően biztonsági okok miatt ritkábban fordul elő, hogy az ember belebotlik az utcán az uralkodóba. Margitnak sikerült a királyságot még népszerűbbé tenni Dániában. A királynő művelt asszony, tehetséges, amatőr művész, aki olyan fáradhatatlanul látta el feladatait, hogy egy időben még a Tüdőbetegek Egyesületében is elnökölt, amiről az utóbbi időkben mégis lemondott, tekintve, hogy néhány felségsértő egyre hangosabba tette szóvá, hogy mégiscsak fura dolog ez, ha egyszer Őfelsége láncdohányos.....
Ha manapság már nem is találkozhatunk olyan sűrűn Margit királynővel az utcán, mint régen, de az uralkodó megtalálta a módját annak, hogy akkor is beszélhessen minden alattvalójához, ha az nem találkozik vele különféle ünnepélyes alkalmakkor, avatókon és jótékonysági eseményeken sem. Nincs még egy beszéd, amely annyi figyelmet kapna Dániában, mint a királynő újévi beszéde. Bár az országban folyó eseményekre semmiféle befolyása sincs az említett újévi beszédnek, ennek ellenére minden szavát külön-külön is számtalanszor megmérik egy láthatatlan mérlegen.
A dán uralkodók egyébként 1941 óta tartanak beszédet, de igazán népszerűvé II. Margit tette a TV-s szónoklatot. Egy játékoldalakon még pénzbeli fogadásokat is lehet kötni arra, hogy mi szerepel majd benne. A legkisebb a szorzója, annak a bizonyos mondatnak van, amely nélkül én még nem is hallottam beszédet, nevezetesen "Gud bevare Danmark", vagyis Isten óvja Dániát, de nagyon kicsi a szorzója a " Feröer " és a " Grønland " szavaknak is ( 1,01 ), hiszen ezek nélkül a szavak nélkül sem tudjuk elképzelni az újévi beszédet.
Az uralkodó szavait teljesen behatárolják a politikai egyezmények arra vonatkozóan, hogy mit mondhat és mit nem. Az újévi beszéd úgy készül, hogy októberben az államminisztérium illetékese elküld az Udvarnak egy listát kulcsszavakban azokról a témákról, amelyekről szívesen hallanának a beszédben. Az uralkodó ezekből választja ki azokat a témákat, amelyekről a beszéd szólni fog. Miután a beszéd elkészül, az Udvar a saját részéről visszaküldi jóváhagyásra a kész beszédet az Államminisztériumba. A nép lelkes érdeklődéssel figyeli, hogyan oldja meg a szinte lehetetlen feladatot a királynő, hogy ne mondjon semmit, mégis mindenkit lelkesítsen és erőt adjon a megpróbáltatások elviseléséhez. Margit általában kiválóan oldja meg a feladatot, a Børsen újság egyszer megjegyezte, hogy példát vehetnénk az uralkodóról, mert nagyon sok mindent tud, de csak nagyon keveset beszél.....
A monarchia jelenleg kiválóan ellátja tehát a feladatát Dániában és az öröklés kérdése is megoldottnak látszik Frigyes trónörökös személyében, ám mindenki tisztában van azzal, hogy csak addig fog minden így működni, amíg a királyi ház nem veszít népszerűségéből. Jelenleg a dánok 83 százaléka támogatja a királyságot, de mindenki tudja, hogy egy részegen száguldozó hercegecske egy közúti balesetbe torkolló út végén könnyen véget vethet a királyság jelenlegi nimbuszának. Reméljük, hogy nem így lesz és a dán királyság a jövőben is iskolapéldája maradhat annak, hogyan képes egy alapjában véve elöregedett intézmény a modern idők szavát követni.
Mióta a fenti sorokat leírtam, időközben véget ért a dán a királydráma, ma már tudjuk, hogy Henrik herceget aki azóta elhalálozott, saját végakaratának megfelelően elhamvasztották és hamvainak felét a dán tengerekbe szórták, másik felét pedig egy magánkertben temették el Fredensborg kastélyban, a királyi család nyári rezidenciáján, ahol annak idején az esküvőjét tartotta a királynővel. A herceg nem hiába készült diplomatának annak idején, végülis sikerült diplomatikus megoldást találnia. Ezzel a lépésével a szakértők szerint egyrészt kifejezte világpolgárságát, mászrészt kifejezte családja iránt érzett elkötelezettségét is,de tartotta magát ahhoz, hogy önmaga kíván maradni és a döntés jogát fenntartotta magának.
A herceget végülis nem állami gyásszertartás keretében helyezték örök nyugalomra. Ez is érthető, hiszen végülis soha nem kapta meg azt a címet, amelyre vágyott, nem lett király.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése