Most pedig következzen néhány szó az Univerzum legnagyobb misztériumáról, a szerelemről. A témáról nekem mindig egyik barátom jut eszembe, aki a múltkor nekem ajánlotta egyik előadását, amelyben olyan érzékletesen beszélt a témával kapcsolatosan felmerülő inspirációs forrásról, a szerelemről, hogy én teljesen meghatódtam. Nem akartam firtatni az ajánlást, mert nem vagyok én hülye. Azért dedikálta nekem, mert ő is boldogtalan, azért ajánlotta, mert tudta, hogy ő és én azért kötjük le magunkat a szellemi dimenziókban, mert kísérletünk arra, hogy megértsen és szeressen minket a választottunk, alaposan befuccsolt. Igy alkotunk mi közösséget egy olyan világban, ahol elemzünk és írunk olyan dolgokról, amelyekkel végképpen nem volt szerencsénk. Az viszont külön szerencse, hogy legalább mi ketten tökéletesen értjük egymást. Talán ezért nem fejeztem ki köszönetemet azért, hogy nekem ajánlotta a produkciót. Bár hálás voltam a figyelemért, de képtelen voltam egy köszönetnyílvánítással elismerni, hogy mekkora rakás szerencsétlenségek vagyunk mi ketten a szerelmet tekintve. Az ürömbe azonban egy kis öröm is vegyül néha: ha olyan alapos csúcselőadásokra sarkallja az embert a boldogtalansága, mint amilyen barátom szóban forgó előadása volt, akkor felőlem egy kicsit még maradhatunk boldogtalanok....
A régi időkben a szerelmi történeteket az akkori idők erkölcsei sokkal jobban meghatározták, mint manapság, ezért nem is lehet a régiek szerelmi életérőről írni, hogy ne beszéljünk ugyanakkor a társadalmi, erkölcsi viszonyokról is.
A Danner-ház épületét -melynek igen érdekes története van- mindenki ismeri Koppenhágában, A ház ad otthont egy magánszervezetnek, amely a nők és a gyermekek elleni erőszak ellen küzd. Régen Danner Grófnő Alapítványnak nevezték. A házban 18 nőnek és gyermeknek van egyszerre hely, akik hosszabb, rövidebb ideig menedéket találhatnak itt, szükség esetén elhagyva otthonukat és erőszakos házastársukat. A biztonságuk érdekében férfiak nem léphetnek az épületbe. Ez alól mégis kivételt tesznek meghívott előadók, vagy szerelők esetében. A Danner- házhoz tartozik egy projekt- és információs központ és egy titkárság is. 35 alkalmazott és kb. 260 önkéntes dolgozik a tekintélyes szervezetnek.
A szervezet névadója és ház építtetője Danner grófnő, kinek regényes sorsa egyike a híres dán szerelmi történeteknek. A hölgy egyáltalán nem született grófnőnek, a szerény Louise Rasmussen néven anyakönyvezték születésekor 1815-ben, egy " megesett " cselédlány gyermekeként. Származása nem számított jó ajánlólevélnek magasabb körökben. Louise nem volt szép, de csinosnak lehetett mondani. A cselédkedés helyett beiratkozott a Királyi Balettintézetbe és annak rendje s módja szerint el is végezte , táncolt 1842-ig. Eközben beleszeretett egy jómódú könyvkiadóba, Carl Berling-be, akinek szült is egy házasságon kívüli gyermeket, akit dajkaságba adtak.Carl Berling sokat törődött az igen jó természetű nővel, tanítgatta a csekély műveltségű leány, de nem vette feleségül, mert ez már megengedhetetlen lett volna családja szemében, így útjaik elváltak. A csalódott Louise a férfi segítségével kitanulta Párizsban a divatkereskedést és üzletet nyitott Koppenhágában. Carl Berling a trónörökös, Frederik jó barátja volt és bemutatta Rasmussen kisasszonyt a trónörökösnek, aki nem tartotta saját magára nézve kötelezőnek a társadalmi konvenciókat és idővel " átvette " a kisasszonyt szeretőjének a barátjától, anélkül, hogy ez a legkisebb foltot is ejtette volna a barátságukon. Ez utóbbin- mai ésszel- lehet persze kissé csodálkozni.
Amikor Frederikből, VII. Frederik néven 1848-ban király lett, akkor Louise Rasmussenből bárónőt csinált és barátját Carl Berling-et is az Udvarba fogadta.
Aztán 1850-ben balkézről el is vette a frederiksborgi templomban Louise-t, aki immár Samsø őrgrófnőjévé lépett elő. A " balkéz " annyit jelentett, hogy Danner grófnő nem viselhette a királynéi címet és az esetleges utódai nem örökölhették a trónt. A botrány természetesen így is óriási volt, a grófi cím nem segített Louise-nek abban, hogy meghódítsa az arisztokraták szívét, így királyi párjával együtt egyre kevesebbet mutatkoztak a fővárosban. Megvásárolták a Jægerspris palotát és ott tartózkodtak inkább. Annál jobban kedvelte viszont a nép, mert nem tüntetett szerencséjével és jó sorsával.
A népnek igaza volt. Bármennyire is zaftos történet ez, mégis hiba lenne egyszerű kalandornak, vagy hidegfejű karrieristának beállítani a grófnőt. A király valószínűleg még 55 évet sem élt volna, ha Louise Rasmussen nem ápolja, és nem tartja kordában az életvitelét, ivászatát. Arról nem is beszélve, hogy abban a korban egy törvénytelen házasságból származó, szegény nőt még az is csak a legritkább esetben emelt ki a nyomorból, ha történetesen zseni volt. Louise ugyan nem volt zseni, de valamit azért nagyon tudhatott, mert hatalma volt egy olyan király felett, aki két előző feleségét nem méltatta semmilyen figyelemre.
VII. Frederik szerény képességű uralkodó volt, ám a nép nagyon kedvelte, pláne, amikor az alkotmányt kérvényező tömeget megpillantva ( begazolt volna? : ) azonnal kijelentette, hogy nem kívánja népét kétségbeesett tettekre sarkallni, mindent aláír és jó uralkodójuk szeretne lenni a jövőben.
Louise a király halála után nagyon visszavonultan élt, és a vagyonát egy alapítványba fektette 1873-ban, amelyet párjáról VII. Frederik Alapítvány Szegénysorsú Munkáslányoknak nevezett el. A Jægerspris-palotát- amely annyi emléket őrzött, a király ajándékát, a szegénysorsú, elhagyott munkáslányokra hagyta egy Alapítvány keretein belül.Halála után a melléképületekben gyermekotthonokat rendeztek be. A kislányokat, amint felnőttek, nem semmi nélkül bocsátották el, nagyon szép " stafírungot " kaptak, ruhákat, apró bútorokat, ajánlólevelet, hogy elkezdhessék önálló életüket. Louise, alacsony származása miatt nem nyugodhatott a király mellett a roskildei katedrálisban, a palota kertjében temették el.
" A király és a kóristalány " története még sokáig foglalkoztatta az embereket, jóval haláluk után is, bár VII. Frederik halála után már enyhült a grófnőre nehezedő nyomás, hiszen ekkor Louise már nem volt az ország első asszonya, nem kellett előtte hajbókolnia a magasabb köröknek. Jó természetével és azzal az állhatatossággal, amivel soha nem akarta majmolni a nála szerencsésebb helyre születetteket, sem többnek, sem jobbnak nem akart látszani, mint ami volt, élete során igazi barátokra is szert tett. Ez pedig nem kevés azok közül a javak közül, amit egy ember életében elérhet.
A grófnő, aki életét a templom egerénél is szegényebben kezdte, de dúsgazdagon fejezte be, mindig nagyon takarékos maradt. Újra felhasznált mindent, és mindenét a szegényekre hagyta, mert tisztában volt azzal, hogy más legfeljebb csak álmodozhat arról, hogy hozzá hasonlóan dúskáljon a földi javakban, minden szegény leányra akkoriban sem jutott egy király. Az álmodozás helyett jobb dolgot ajánlott nekik, a tanulást. Saját személyében képviselte azt a demokráciát, amelynek bevezetése kedvesének, a királynak ( Frederik den VII. ) nevéhez fűződik.
A történet tehát nem arról szól, hogy minek születsz, hanem a lehetőségeidről, arról, hogy mihez kezdesz azzal, amid van, amivel rendelkezel. A jægersprisi kastély a szegénység és a gazdagság kultúrájának találkozópontja volt, egy olyan hagyomány, amely újra és újra különböző módon bukkan fel a művészettörténetben. A mindennapokban észrevenni a szépet, annyit tesz, mint nemesség nélküli grófnővé válni, ez tette Louise Christine Rasmussent is Danner grófnővé.
A Danner-ház épületét -melynek igen érdekes története van- mindenki ismeri Koppenhágában, A ház ad otthont egy magánszervezetnek, amely a nők és a gyermekek elleni erőszak ellen küzd. Régen Danner Grófnő Alapítványnak nevezték. A házban 18 nőnek és gyermeknek van egyszerre hely, akik hosszabb, rövidebb ideig menedéket találhatnak itt, szükség esetén elhagyva otthonukat és erőszakos házastársukat. A biztonságuk érdekében férfiak nem léphetnek az épületbe. Ez alól mégis kivételt tesznek meghívott előadók, vagy szerelők esetében. A Danner- házhoz tartozik egy projekt- és információs központ és egy titkárság is. 35 alkalmazott és kb. 260 önkéntes dolgozik a tekintélyes szervezetnek.
A szervezet névadója és ház építtetője Danner grófnő, kinek regényes sorsa egyike a híres dán szerelmi történeteknek. A hölgy egyáltalán nem született grófnőnek, a szerény Louise Rasmussen néven anyakönyvezték születésekor 1815-ben, egy " megesett " cselédlány gyermekeként. Származása nem számított jó ajánlólevélnek magasabb körökben. Louise nem volt szép, de csinosnak lehetett mondani. A cselédkedés helyett beiratkozott a Királyi Balettintézetbe és annak rendje s módja szerint el is végezte , táncolt 1842-ig. Eközben beleszeretett egy jómódú könyvkiadóba, Carl Berling-be, akinek szült is egy házasságon kívüli gyermeket, akit dajkaságba adtak.Carl Berling sokat törődött az igen jó természetű nővel, tanítgatta a csekély műveltségű leány, de nem vette feleségül, mert ez már megengedhetetlen lett volna családja szemében, így útjaik elváltak. A csalódott Louise a férfi segítségével kitanulta Párizsban a divatkereskedést és üzletet nyitott Koppenhágában. Carl Berling a trónörökös, Frederik jó barátja volt és bemutatta Rasmussen kisasszonyt a trónörökösnek, aki nem tartotta saját magára nézve kötelezőnek a társadalmi konvenciókat és idővel " átvette " a kisasszonyt szeretőjének a barátjától, anélkül, hogy ez a legkisebb foltot is ejtette volna a barátságukon. Ez utóbbin- mai ésszel- lehet persze kissé csodálkozni.
Amikor Frederikből, VII. Frederik néven 1848-ban király lett, akkor Louise Rasmussenből bárónőt csinált és barátját Carl Berling-et is az Udvarba fogadta.
Aztán 1850-ben balkézről el is vette a frederiksborgi templomban Louise-t, aki immár Samsø őrgrófnőjévé lépett elő. A " balkéz " annyit jelentett, hogy Danner grófnő nem viselhette a királynéi címet és az esetleges utódai nem örökölhették a trónt. A botrány természetesen így is óriási volt, a grófi cím nem segített Louise-nek abban, hogy meghódítsa az arisztokraták szívét, így királyi párjával együtt egyre kevesebbet mutatkoztak a fővárosban. Megvásárolták a Jægerspris palotát és ott tartózkodtak inkább. Annál jobban kedvelte viszont a nép, mert nem tüntetett szerencséjével és jó sorsával.
A népnek igaza volt. Bármennyire is zaftos történet ez, mégis hiba lenne egyszerű kalandornak, vagy hidegfejű karrieristának beállítani a grófnőt. A király valószínűleg még 55 évet sem élt volna, ha Louise Rasmussen nem ápolja, és nem tartja kordában az életvitelét, ivászatát. Arról nem is beszélve, hogy abban a korban egy törvénytelen házasságból származó, szegény nőt még az is csak a legritkább esetben emelt ki a nyomorból, ha történetesen zseni volt. Louise ugyan nem volt zseni, de valamit azért nagyon tudhatott, mert hatalma volt egy olyan király felett, aki két előző feleségét nem méltatta semmilyen figyelemre.
VII. Frederik szerény képességű uralkodó volt, ám a nép nagyon kedvelte, pláne, amikor az alkotmányt kérvényező tömeget megpillantva ( begazolt volna? : ) azonnal kijelentette, hogy nem kívánja népét kétségbeesett tettekre sarkallni, mindent aláír és jó uralkodójuk szeretne lenni a jövőben.
Louise a király halála után nagyon visszavonultan élt, és a vagyonát egy alapítványba fektette 1873-ban, amelyet párjáról VII. Frederik Alapítvány Szegénysorsú Munkáslányoknak nevezett el. A Jægerspris-palotát- amely annyi emléket őrzött, a király ajándékát, a szegénysorsú, elhagyott munkáslányokra hagyta egy Alapítvány keretein belül.Halála után a melléképületekben gyermekotthonokat rendeztek be. A kislányokat, amint felnőttek, nem semmi nélkül bocsátották el, nagyon szép " stafírungot " kaptak, ruhákat, apró bútorokat, ajánlólevelet, hogy elkezdhessék önálló életüket. Louise, alacsony származása miatt nem nyugodhatott a király mellett a roskildei katedrálisban, a palota kertjében temették el.
" A király és a kóristalány " története még sokáig foglalkoztatta az embereket, jóval haláluk után is, bár VII. Frederik halála után már enyhült a grófnőre nehezedő nyomás, hiszen ekkor Louise már nem volt az ország első asszonya, nem kellett előtte hajbókolnia a magasabb köröknek. Jó természetével és azzal az állhatatossággal, amivel soha nem akarta majmolni a nála szerencsésebb helyre születetteket, sem többnek, sem jobbnak nem akart látszani, mint ami volt, élete során igazi barátokra is szert tett. Ez pedig nem kevés azok közül a javak közül, amit egy ember életében elérhet.
A grófnő, aki életét a templom egerénél is szegényebben kezdte, de dúsgazdagon fejezte be, mindig nagyon takarékos maradt. Újra felhasznált mindent, és mindenét a szegényekre hagyta, mert tisztában volt azzal, hogy más legfeljebb csak álmodozhat arról, hogy hozzá hasonlóan dúskáljon a földi javakban, minden szegény leányra akkoriban sem jutott egy király. Az álmodozás helyett jobb dolgot ajánlott nekik, a tanulást. Saját személyében képviselte azt a demokráciát, amelynek bevezetése kedvesének, a királynak ( Frederik den VII. ) nevéhez fűződik.
A történet tehát nem arról szól, hogy minek születsz, hanem a lehetőségeidről, arról, hogy mihez kezdesz azzal, amid van, amivel rendelkezel. A jægersprisi kastély a szegénység és a gazdagság kultúrájának találkozópontja volt, egy olyan hagyomány, amely újra és újra különböző módon bukkan fel a művészettörténetben. A mindennapokban észrevenni a szépet, annyit tesz, mint nemesség nélküli grófnővé válni, ez tette Louise Christine Rasmussent is Danner grófnővé.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése