" AZ EMBER ANNYIT ÉR, AMENNYIJE VAN "

Nagyon időszerűvé vált, bizonyos okok miatt, hogy ezeket a sorokat papírra vessem  a dániai magyaroknak. Sokan fordultak tanácsért hozzám, akik úgy gondolják, hogy csoportunkban lehet, hogy nem kísérné megértés őket, ha elmondanák a dániai élettel kapcsolatos érzéseiket. Ezért megosztok veletek néhány gondolatomat, főleg azok kedvéért, akik másképpen tervezték az itteni életet és úgy érzik, hogy csalatkoztak, magyarul boldogtalanok.

Lehet, hogy úgy érzi ilyenkor az ember, hogy teljesen egyedül van a bajaival, de a beilleszkedés nehézségein mindenki átesik, vagy így-vagy úgy.
Még azoknak is nehéz az átállás akik kiküldetésben vannak, vagy jó anyagi háttérrel valamelyik multinak dolgoznak nemzetközi csapatban, igen, még a jónevű atomfizikusoknak is, akiket a dánok külön meghívnak Dániába.

Teljesen új környezetbe kerül az ember. Más az időjárás, másképpen süt a Nap, mások a fények, más a sötétség, mások az ízek és legfőképpen az ember egyedül áll a változások előtt, még akkor is kicsit magára hagyatva, ha van mellette valaki, akiben megbízik, aki törődik vele. Olyanokat is láttam kedélybeteggé válni az átállás következtében, akik mellett ott állt a családjuk. Beszéljünk hát kicsit a realitásokról.

Majdnem minden átlagember a nulláról kezdi Dániában és legalább 10- 15 év a beilleszkedés akkor is, ha van egy viszonylag jó szakmája. Minden siker kulcsa a nyelvismeret, ezért 10-15 év, mire már kezdi érezni a lába alatt a talajt és otthon érzi magát, mert a dán nagyon nehéz , kevesebb a napfény, más a klíma és más az életstílus, mások a szokások, másképpen kell bánni az emberekkel.

Rengeteg energiát, munkát kíván az embertől a beilleszkedés és olyan sok minden befolyásolja, hogy előállhat olyan helyzet is, amikor már túl nagy ára lenne, mert már olyan boldogtalan valaki az állandó nehézségek közepette, olyan kevés a sikerélménye. Az ügyintézés, a lakáskeresés, az orvoslátogatás, minden-minden nehezebb nyelvtudás nélkül, ez mind-mind plusz energiájába kerül éveken keresztül, pláne, ha még el is tolnak valamit, ´s többször is utána kell járni egy ügynek.
Akadnak, akik inkább el sem mennek az orvoshoz ebbol kifolyólag, hiába betegek, pedig a kommune-k biztosítanak tolmácsot ilyen esetben. Olyan stresszel jár már egy ügyintézés is számukra, hogy elfelejtik, hogy a legfontosabb kincsük az egészségük. Ha ezt elveszti valaki , akkor értéke a munkaerőpiacon lecsökken és csak nagyon kevés részvétre számíthat a magyarországi szociális ellátás részéről, ha haza költözne abba az országba, ahol az most a módi, hogy " az ember annyit ér, amennyije van". A legfontosabb kincse ezért legyen mindenkinek az egészsége és a mosolya és ha úgy érzi, hogy kezdi ezt elveszteni, akkor lépjen a saját érdekében.

A dánokat arra nevelik, hogy saját magukról gondoskodjanak, ezért nemigen szoktak felajánlani külön segítséget az embernek, mert hozzászoktak ahhoz, hogy mindenki tudja, hova forduljon a panaszaival, bajával. Ha mégsem tudna hova fordulni a dán a gondjával, akkor alapít egy szervezetet, hogy onnantól kezdve más is tudjon hova fordulni, ha bajba kerül. De a dánok segítenek, ha az ember megkéri erre őket, ha szóba foglalja a gondját. Egy dán magától nem tudja, nem tudhatja, hogy nekünk milyen nehézségeink akadnak.
A dánok egyik legjobb tulajdonsága, hogy bíznak egymásban. A legjobb tehát, ha mi is bízunk egymásban, szólunk, ha segítségre van szükségünk és nem zárkózunk be.

Az emberi élet célja a boldogság, semmi és senki nem éri meg, hogy lemondjunk errol, hacsak nem lelki ihletésből választunk magunknak magasztosabb célt, egy lemondásokkal teli életet.
Ezért mindenki ott lakjon, ahol boldogabbnak érzi magát, mert semmi értelme eroltetni, ha valami nem megy.

Sokan csakis anyagi megfontolásból jönnek ki Dániába, éjt-nappallá téve dolgoznak 4-5 évig,nem is tanulnak meg dánul, takarékoskodnak a végtelenségig, aztán hazamennek a megtakarítással és vesznek egy lakást- legalábbis ezt hallottam. Ezt persze folyamatos robotolással lehet csak elérni és erre sincs mindenki fizikálisan kiképezve, van , aki bírja a kiképzést, de nem szégyen egy ponton azt mondani, hogy elég volt.

Mérlegelni kell a helyzetet, hogy megéri-e az a sok munka, amibe a beilleszkedés kerül, érdemesebb-e egy ideig takarékosan élni, aztán hazamenni a megtakarítással, esetleg, ha a helyzet tarthatatlan, akkor azonnal hazamenni. Minden jobb, mint éveken keresztül boldogtalannak lenni, minden jobb, mint szenvedni, minden segítség jobb, mint a semmilyen segítség és minden beszéd jobb, mint a bajok elhallgatása.

Egész életünk a mindennapjainkon múlik.

Sok sikert , sok bátorságot, de mindenek előtt sok boldogságot kívánok mindenkinek, legfőképpen azoknak a csoportból, akik nehéz időszakot élnek át.