Kis ékszerdoboz a város közepén

Az időjárás nagyban meghatározza a dánok szórakozási lehetőségeit.

A táj azok számára, akik hegyekben nőttek fel, mint én, első látásra nem sok változatosságot ígér, de idővel kibontja szépségét. Tavasszal Dánia egy nagy virágoskertre hasonlít és még az is ámul-bámul a sok szépségen, aki csak a koppenhágai parkokig jut. Ahogy kitavaszodik, a dánok sietve indulnak meg a parkok és erdők felé.
Egyre gyarapszik a nemzeti parkok száma is, amelyek felejthetetlen időtöltéssel kecsegtetnek. A rossz időjárás soha nem ok a dánoknak arra, hogy otthon maradjanak. Lehet, hogy a gumicsizma viselése nem túl sok csillogást varázsol az ember köré, de varázslat garantáltan történhet az ember lelkében természetjárás közben. Egy olyan országban, mint Dánia, melynek fekvése miatt télen kevés a fény különösen fontos, hogy sok időt töltsenek az emberek a szabadban.

Sokan tartanak fenn apró kertet is állami, vagy önkormányzati földön a városlakók közül, ezeket kolonihave-nek nevezik. 1884 óta szokás kertegyesületeket alapítani ilyen földeken, ahol pihenni és kikapcsolódni lehet. Valaha fontos szerepet játszottak ezek a kertek az élelmezésben is, mert sok család zöldségeskertként használta őket. Az 1900-as évek elején sokaknak csak egy apró, egészségtelen lyuk jutott a nagy bérlakótömbök erdejében lakhelyül, számukra szinte nélkülözhetetlenekké váltak ezek a zsebkendőnyi földecskék. Rendszerint csak egy apró szerszámoskamra áll a kertekben, esetleg egy kis házikó, amely csak nyári lakhatásra alkalmas. Akad olyan is, amelyet kizárólag zöldségtermesztésre használnak. Az egyesületeknél fel lehet iratkozni egy várólistára, ha valaki szeretne kis kertészlegénnyé válni a hétvégeken.

A főváros külterületei bővelkednek zöld területekben és a tengerparti séta is mindig felüdülés, de a belvárosban is akad néhány park, amely tökéletes kikapcsolódást biztosít. Most ezeknél maradok.
Koppenhága legforgalmasabb közlekedési pontján, Nørreport állomáson, naponta 250 ezer ember halad át, gyalog, busszal, vonattal vagy metróval. A forgalmas állomástól pár méterre azonban csend és nyugalom honol. Itt található Koppenhága közepén a Botanikus Kert, Dánia legnagyobb élő növény-gyűjteménye, amelyhez növényi-génbank is társul. Az intézmény egy óriási pálmaházzal és saját könyvtárral is rendelkezik. A Botanikus Kert ingyen látogatható, vonzerője éppen abban rejlik, hogy bármikor beugorhatunk egy kis felüdülésre a város nyüzsgéséből ide, bár akinek igénye van rá, annak lehetősége van kalauzolt túrán is reszt venni.

A Botanikus Kerttől csak egy ugrás egy másik parkos terület, a Király Kertje, amely
 pazar látványt nyújt a Rosenborg-palotával. 
A kérdés azonnal adódik, hogy melyik király kertje ez. Ha személyhez szeretnénk kötni a parkot, akkor elsősorban IV. Christian-ra gondolunk, akinek születésekor korának
 híres dán csillagásza Tycho Brahe legalább olyan óriásit tévedett, amikor horoszkópját elkészítette, mint az a csillagász, aki annak idején Corvin Jánosnak jósolt fényes jövőt. 

IV. Christianról azt mondták a csillagok, hogy nagy hadvezér lesz, és olyan önmegtartóztató és az élvezeteket megvető életmódot fog folytatni, hogy nemigen születik majd utóda. Hát erre mondják, hogy nem jött be a dolog: legalább huszonhárom gyermeket nemzett a király (legalábbis ennyiről tudunk) és minden háborút elvesztett amit csak érdemes volt elveszteni, és azokat is amelyeket nem.....

Végül szegény emberként halt meg, király létére még a koronáját is zálogba kellett csapnia, de ennek ellenére  jelentős uralkodóként tartják számon és ezt főleg pompakedvelő építkezéseinek köszönheti. Több várost is alapított, pl Oslo-t, a norvég fővárost.
A dán főváros szimbólumainak számító épületek közül a legtöbb az ő uralkodása alatt épült Ilyen pl. a Tőzsde, vagy a Király Kertjében álló Rosenborg kastély, amelyet annyira kedvelt.

Valaha ezen a helyen álltak a városfalak, ezért választotta ezt a helyet IV. Christian a kastély építésére. Rosenborg a király 
állandó rezidenciája lett a fővárosban. A kor viszonyai akkoriban olyanok voltak, hogy csatornázás és egyebek hiányában a szenny és ürülék egyrészt az utcákon maradt, másrészt a tavakban landolt, ahonnan aztán a városfal árkaiba került. 

Ördögi kör volt ez, amely elől gyakorlatilag nem volt menekvése a városlakóknak, minden átható bűzt árasztott. A bűz pedig elűz, a legjobb volt a város szélén letelepedni, ahol viszonylag tűrhető állapotok uralkodtak.  Az egyetlen évszak, amikor viszonylag elviselhető állapotok uralkodtak a városban a tél volt, mert ekkor minden kosz, piszok és ürülék lefagyott. Míg a modern ember a tavasznak örül, addig az 1600--as évek elején, Koppenhága 20 ezres lakossága nagyot sóhajtott a tavaszi nap láttán, hogy jaj ne, már megint kezdődik és amint kitavaszodott már ki is költöztek a vidéki birtokaikra, már ha rendelkeztek ilyennel.

IV. Christian körül mindig rengeteg léhűtő lebzselt, leginkább nemesifjúk, akiket azért küldött a családjuk az Udvarba, hogy ott karriert épitsenek, megcsípjenek valami hivatalt, vagy hasznossá tegyék magukat az uralkodó körül. Az ifjak igyekeztek is a király színe elé kerülni, ami nem volt könnyű és ha a király egyetlen intéssel elhessentette őket hamar unatkozni kezdtek. Ilyenkor azzal szórakoztak, hogy a kastélyba vezető ösvény mellett álló két oroszlánszobor közül a jobb oldali szájába dobálták az érméket néhány méterről, azon versenyezve, hogy az érmék lecsússzanak a torkán. Az oroszlán üres hasa szépen lassan meg is telt száz év alatt csillogó érmékkel.

Az 1750-es években, amikor már nem lakták a palotát, két éjjeliőr összetanakodott és az éj leple alatt ellopta az oroszlánt, amelyet összetörtek és annak rendje s módja szerint ki is ürítettek. Vesztükre kiderült a kilétük, az arcukat tüzes vassal bélyegezték meg. Életük végéig kényszermunkára fogták őket.
A mai oroszlánszobor csak másolat és még véletlen se csillanjon fel senki szeme e sorok olvastán, mert a hasa is teljesen üres.....

A kert képe, többször is megváltozott az idők folyamán, tekintve, hogy a királyok jönnek- mennek, uralkodnak és meghalnak, a kertek pedig a királyok ízlése szerint változnak.
Mire elérünk VI. Christianhoz (1699-1746 ) a Christianok sorában, már egészen más volt a módi, mint a palota és kert építésének idején, addigra már barokk ízlésre szabták át a kertet és várost körülötte. Dús idomokkal megáldott pogány istennők, kacskaringós díszek, kagylók és szökőkutak kerültek a Király Kertjébe is. Ebbe szólt bele a vallás.

VI. Christian jámbor lélek volt, csatlakozott az evangélikus egyházban kialakult irányzathoz, a pietizmushoz. Buzgóságát és jámborságát demonstrálandó fogta magát és első nekibuzdulásában elrendelte, hogy a boltok vasárnap is tartsanak zárva, hogy mindenki részt vegyen a vasárnapi ájtatosságon a templomban. A nyomaték kedvéért bezárták az összes koppenhágai színházat is, nehogy valaki a templom helyett ott kössön ki, ha már vásárolni nem mehet.
A király második jámborsági rohamának estek áldozatul a várost díszítő meztelen alakokat ábrázoló barokk festmények és szobrok, amelyeket illendően " felöltöztettek ", ruhát festettek nekik, illetve faragtak rájuk.
A Király Kertjében állt viszont egy olyan szökőkút, amelyen egy teljesen meztelen pogány hölgy volt látható olyan dús keblekkel, amelyek már-már lehetetlenné tették az elrejtést, már csak a nagyságuknál fogva is és akkor még nem is beszéltünk a többi elrejteni valóról. Summa summarum, nem lehetett beburkolni, elrejteni, eltussolni, a szobornak mennie kellett. De mit állítottak helyette? Az egészséges erotikát sugárzó asszonyság helyére egy csupasz kisgyerek szobra került, amelyik éppen egy hattyút fojtogat, a szerencsétlen madár pedig kínjában vizet köp.

Szóval foglaljuk össze a dolgokat: vasárnapi bolt nyitvatartás, színház, kultúra és egészséges erotika nem oké, csupasz, gonosz, állatkínzó gyerek, boltbezárás vasárnapi ájtatossággal oké. Ki érti ezt…

 A Király Kertje, amelyet 1606-ban hoztak létre a király tulajdonában maradt egészen az 1700-as évekig, míg a felvilágosult államférfi, Struensee megnyitotta a nyilvánosság előtt.  A 12 hektáros parkban szívesen tartózkodnak a fővárosiak hűvös időben is. Az ösvények ma is ott vannak, ahova IV. Christian idején, 1606-ban helyezték őket. Kezdetben ritka citrusfákat és mandulafákat telepítettek a kertbe, a  barokk korban alakították ki a jellegzetes fasorokat és helyet csináltak magasabb fáknak is,  keresték az égbetörő, monumentális formákat. Az 1800-as években egy rövid ideig angol stílusú park lett a kertből (ezt a kertépítészeti stílust a Botanikus Kertből is ismerjük ),végül az 1930-as években népparkká alakították amelyet ma családok, az iskolák, a koppenhágai Jazzfestival és a Filmház ( Filmhuset ) közönsége egyaránt használ. A nyár folyamán ingyenes koncerteket hallhatunk itt, tartanak színházi és táncelőadásokat is. Amikor pedig éppen semmi sem történik, akkor az ember hozhatja a piknik kosarát, a plédeket és a sört, vagyis piknikezhet itt a város közepén, nézegetheti a régi és új szobrokat.
Ezek között akad egy lóval birkózó oroszlánt ábrázoló szobor is, amelynek régiségéhez nem kell stílusvizsgálatot tartanunk. Az oroszlánnak annyira emberi arca van ugyanis, hogy aki látja, annak kétsége sem férhet ahhoz, hogy alkotója soha életében nem látott oroszlánt, sem élve, sem döglötten, tehát ez a szobor csakis több százéves lehet. Egy olyan korból származik, amikor még nem létezett Állatkert és a művész jórészt a saját fantáziájára hagyatkozhatott oroszlánpofa ügyben.

Ha megszomjaznánk, frissítőt vásárolhatunk a Herkules-pavilonban, amely a nagy fasor végén áll. A kis nyári lak Rosenborg palota kertjében 1606-ban épült, ám akkor még egészen másképpen nézett ki, mai formáját csak 1773-ban nyerte el, C.F. Harsdorff építész jóvoltából klasszicista stílusban,
IV. Christian idején a király és kísérete az emeleten hallgatta a " láthatatlan " zenét, amely kis falba vájt járatoknak köszönhetően az emeleten is hallható volt, míg a zenekar a földszinten foglalt helyet. Később, 1671-ben eremitage-asztalt (lifttel felemelhető asztal ) készítettek a nyári lakhoz, amelyet a földszinten terítettek meg és úgy húzták fel az emeletre, hogy a király és társasága szolgák közreműködése nélkül étkezhessen.
Miután a kertből nyilvános park lett, igen korán, már 1810-ben cukrászdát rendeztek itt be.
 IV. Christian idején bábszínház is üzemelt a kertben a király szórakoztatására. Ennek emlékére minden nyáron tartanak bábszínház-előadásokat a legkisebbeknek.
Találunk a kertben néhány búgó hangon mesélő fát is, amely Steen Jørgensens énekes mély hangján szólalnak meg és régi idők tanújaként mesélnek évszázados anekdotákat. Az énekes azért kapta meg a feladatot, mert a projekt vezetője szerint pontosan úgy hangzik, mint egy öreg fa.

A kert mellett ejtek pár szót a kívülről-belülről pazar kis ékszerdobozra hasonlító palotáról is, amely alatt kincstár is található. 
A palotában található számos kincs, pl. dán királyok koronázó trónusa. 

Az utolsó felkent dán király VIII. Christian volt. (A felkenés a koronázási szertartás része, gyakorlatilag azt jelentette, hogy a fejtetőn, a jobb csuklón és a mellkason megérintették a szentelt olajjal a királyt). VIII. Christian-t 1840-ben koronázták meg , ekkor használták utoljára azt a narválagyarból készült trónust, amin a királyoknak e szertartás alatt ülnie kellett. A trónusról azt tartotta a néphit, hogy egyszarvú agyarából készült. 1671-ben használták először koronázáskor és 1849-ben vált (az új alkotmány bevezetésével ) feleslegessé ez a bútordarab, mivel 1849 után már se fel nem kentek senkit, se nem koronáztak, hanem helyette a miniszterelnök Christiansborg erkélyéről kikiáltotta az új királyt: " Meghalt a király, éljen a király! "
A kastély alatti kincstárban az országalma és a jogar is 
megtekinthető. Mind a kettő 1641-ben készült.
Rosenborgban láthatunk három ezüst oroszlánt is, amelyeket 1665-1670 között készítette Ferdinand Kübich. Az Ótestamentum leírása szerint Salamon király trónusát 12 oroszlán őrizte, nyilván ez ihlette az elkészítésüket.130 kg ezüstöt használtak fel a három oroszlán elkészítéséhez. Ezek az oroszlánok "vigyáznak az uralkodóra" miután elhúnyt és a koporsót közszemlére teszik néhány napon keresztül. ( ”Castrum Doloris” ).

A kincstár féltve őrzött darabjai a királyi ékszerek.

 Én magam nem igazán vagyok az ékszerek híve, soha nem vonzott különösebben a csillogás, de egyszer láttam egy filmet az orosz cári család ékszereiről és annyi míves szépség láttán, amelyet ezek a tárgyak hordoztak, (amelyek nagy része végül elveszett, tolvajok kezébe került, vagy eladta a szovjet állam) én sem maradhattam teljesen érzéketlen. Beláttam, hogy nincs az a ronda hercegnő, vagy más tenyeres-talpas nőszemély, akit ilyen " kaliberű " ékszerek ne tudnának csúnyaságában legalább egy kicsit orvosolni.Az utolsó anyacárné Dánia hercegnője volt ugyan, de a dán királyi ékszerek  " fasorban sincsenek " azzal a mennyiséggel, ahány finoman kidolgozott, drágaköves ékszer a cári család rendelkezésére állt annak idején.

Az anyacárné, Maria Feodorovna (  Dagmar néven dán királyi hercegnő ) a forradalom idején nem volt Szentpéterváron, és minden hivatalos ékszere ott maradt a városban, csak a mindennapos használatban viselt ékszerei voltak nála egy kis dobozban, ebből a dobozból élt aztán később az emigrációban, de nem csak ő, hanem a két nagyhercegnő is. A cári család hivatalos alkalmakkor viselt ékszereiről könnyen fogalmat alkothatunk, ha megnézzük Dagmar valamelyik portréját. Az ember gondolatain természetesen ilyenkor akaratlanul is átfut a cári család szörnyű végének képe is, a kivégzésé, amelyen a lányok ruhájába varrt gyémántok verték vissza egy ideig a golyókat. A mérhetetlen gazdagságban élő cári család tagjai nyilván nem voltak gonosz emberek, csak éppen fogalmuk sem volt arról, hogy milyen az élet a palotán kívül. Sajnos az uralkodónak sem.

A dán koronaékszereket összesen négy készlet alkotja: a smaragd-garnitúra, a rózsakő-készlet, a briliáns-készlet. valamint a rubin-gyöngy készlet. Ezek nyakláncból, fülbevalóból, és brossból állnak, az egyikhez egy diadém is tartozik.

A dán királyi háznak 1746 óta léteznek hivatalos ékszerei.
Ekkor adományozta VI. Christian királynéja, Sophie Magdalene a végrendeletében a mindenkori dán királynéknak az ékszereit. Ezek között volt gyémántos hajtű, igazgyöngylánc, fülbevaló.
Az eredeti ékszereket azóta már a mindenkori divat szerint az elkövetkező királynék többször átalakították.

Az említett négy garnitúra 1840-ben nyerte el mai alakját. Ezeken felül még később is került a királyi ékszerek közé új darab, pl. a VIII. Frederik királynéjának a " bayadère " névre keresztelt nagyon hosszú igazgyöngy nyaklánca.
Az igazgyöngyöknek állítólag az a titkuk, hogy viselni kell őket, különben kifakulnak és elvesztik a fényüket, ezért is jó, hogy a királyi ékszereket Dániában használják, de ugyanakkor egyedülálló példaként kiállítási darabok is, hiszen amikor nem használják őket, akkor Rosenborg Kastély pincéjében és az " Aranyketrecben " , az Amalienborg-múzeumban állítják ki őket.

A királyi ékszerek az állam tulajdonában vannak, de a királynő kölcsönözheti őket hivatalos eseményekre, államfők fogadására és hasonló alkalmakra. A koronaékszerek a dán hagyományhoz híven nem hagyhatják el az országot, vagyis külföldön nem viselik őket.
A királyi család nőtagjainak vannak személyes ékszereik is, ilyen pl. a Napoleon idejeéből származó rubin garnitúra, amelyet Mary, a trónörökös felesége szokott viselni. Ezek az ékszerek nem szerepelnek kiállításon, de hivatalos eseményeken, külföldi látogatások idején láthatjuk ezeket is.

Rosenborg palota és a Király Kertje, a nagyváros közepén maga is leginkább egy remekbe foglalt kis ékszerdobozra hasonlít, ahova az ember mindig szívesen látogat el.