Dánia mellett Grönland és a Feröer-szigetek alkotják a Dán Királyságban azt a közösséget, amelyet dánul akkor is birodalmi közösségnek hívunk, ha ez nem is jelent jogi státuszt, mert egyetlen törvényben sem szerepel. Gyakorlatilag ennyi maradt a történelmi dán-norvég ikerbirodalomból, nem is felejti el soha a mindenkori dán uralkodó forró üdvözleteit küldeni Grönlandra és a Feröer-szigetekre újévi beszédében. A közös múlt nagy szerepet játszik abban, hogy Grönland a Dán királyság része maradt, de ezen belül is különösen fontos szerep jutott egy dán misszionáriusnak, akire szeretettel emlékeznek Grönlandon.
Hans Egede esete Vörös Erik utódaival
Hans Egede misszionárius volt, Grönland apostolaként emlegetik. A derék lelkész Norvégiában született és 1718-ban Koppenhágába ment, hogy megszerezze IV. Frederik támogatását ahhoz, hogy megkeresse és megmenthesse azoknak a vikingeknek a lelkét Grönlandon, akiknek ősei még az inuitok előtt, a X. században érkeztek Grönlandra, a világ legnagyobb és leggyérebben lakott szigetére, hogy ott kolóniát alapítsanak.
Egede biztos volt benne, hogy ezek a telepesek még mindig katolikusak és készen állt arra, hogy megismertesse őket a protestáns tanokkal, hiszen Hans szerint kárhozat várt volna rájuk, ha megmaradnak katolikus hitükben.
A derék ember ezt természetesen nem hagyhatta, kész volt feláldozni magát értük, megkeresni és megtéríteni őket.
Az elveszett lelkek megmentésére készülő, derék Hans fejében meg sem fordult, hogy nagyszabású terve egy banánhéjon fog elcsúszni, miután a király támogatását megszerezve útnak indult Grönlandra: a vikingek utódai ugyanis NEM voltak ott, ahol lenniük kellett volna nekik, egyszerűen nem találta őket, ami nem is csoda, hiszen ma már tudjuk, hogy még az 1400-as évek végén eltűntek a telepek, legfeljebb pár rom árulkodhatott Hans-nak arról, hogy ott valaha emberek éltek. De ha nem voltak ott, akkor mi történt a viking telepekkel?
Grönlandot Vörös Erik fedezte fel és 1000 körül kb. 3.000 viking telepes élhetett Grönland déli részén 300-400 tanyán. Utódaik még 500 éven keresztül laktak itt, az inuitok csak az 1200-as években érkeztek.
Bár nem teljesen világos még mindig, hogy hogyan néptelenedtek el a viking telepek, de van rá pár elmélet. Vannak, akik a hidegebbre forduló időjárásban, a legelők kimerülésében, vannak akik az inuitokkal folytatott konfliktusokban, európai kalózokban, vagy járványokban látják az elnéptelenedés okát.
Kétségtelen, hogy egy ideig virágzott a kereskedelem, a grönlandiak jegesmedvebőrrel és rozmáragyarral kereskedtek.
A legújabb kutatások azt mutatják, hogy fokozatosan hagyták el a telepeket. Erre a következtetésre úgy jutottak a tudósok, hogy a telepek késői időszakából származó sírokban kevesebb a fiatal női lelet, mint a korábbiakban. Ha pedig a fiatal, szülőképes nők elhagyták a telepeket, akkor a lakosság utánpótlása nem volt biztosítva.
Ezt a derék Hans persze nem tudhatta, de miután nem találta meg a vikingek utódait Grönlandon kénytelen volt azoknak a lelkét menteni, akik az útjába kerültek, vagyis az inuitokét. Arról nem szól a fáma, hogy az inuitok mit gondoltak erről, de Hans mindenesetre nagy buzgalommal látott a térítéshez. Megalapított egy telepet , ebből nőtt ki Godthåb, vagy ahogyan az inuitok nevezik Nuuk, Grönland fővárosa.
Hans Egede eltökélt ember volt. Szüksége is volt erre az eltökéltségre, hiszen nem afféle kis erdei séta várta Grönlandon, amikor 1721-ben megérkezett oda. Nagyot csalódott, hiszen nem a viking-telepesek utódait találta ott, hanem az inuitokat, akiknek még a nyelvét sem értette. Ekkor bárki más, akit nem az a meggyőződés vezérel, hogy Isten jelölte ki a feladatára, visszafordult volna. Nem így Egede. Semmi nem tudta kikezdeni az akaraterejét, sem az embertpróbáló időjárás, sem az akadozó ellátás, sem a nyelvi nehézségek, sem az inuitok életformája, amely mindenben eltért attól, amihez ő hozzászokott.
Két fiának kiváló nyelvérzéke volt és nem utolsósorban az ő segítségükkel megtanulta az inuitok nyelvét. Egede úgy gondolta, hogy a civilizáció és a kereszténység útját egyengeti. Ez a két fogalom az ő korában a legtöbb európai ember számára szinte teljesen egybeforrt és Egede igyekezett felvilágosító munkával előkészíteni az inuitok áttérését a kereszténységre, meggyőzni őket Isten létéről. Szerette volna megszerezni a bizalmukat, felkereste őket kunyhóikban és apró ajándékokat vitt nekik. Kidolgozott egy grönlandi katekizmust az oktatásra és nem keresztelt meg addig senkit, amíg az illető ezt el nem sajátította és nem élt néhány évet keresztény szokások szerint. Igyekezett helyi tanárokat is képezni.
Ezzel együtt, megnyerési politikája mellett, Hans Egede nem volt éppen erélytelen ember, ha a hitről volt szó. Az volt a meggyőződése, hogy a helyi táltosokat, az " angekok "-kokat varázslataikért büntetni kéne és ha a törvény nem volt éppen jelen, hogy ezt megtegye, hát megtette ő szívesen. Egyszer személyesen agyabugyált el egy táltost, erre a cselekedetére, királyi hivatalnokként teljesen felhatalmazva is érezte magát. Ennek ellenére a grönlandiak szerették, mert odaadással és szeretettel viseltetett irántuk, ami megmutatkozott az 1733-34 és himlőjárvány idején, amikor Egede és felesége ápolta őket.
Amikor meghalt IV. Frederik, az egész misszió léte veszélybe került. A grönlandi kereskedelem nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. 1735-ben meghalt Hans Egede felesége is, aki mindenben hű társa volt addig. Az asszony egészségét kikezdte a hideg és a spártai életkörülmények és Hans Egede 1736-ban visszatért Kopenhágába. A missziót fiára, Paulra és néhány más misszonáriusra hagyta. Szerette volna felébreszteni az érdeklődést Grönland iránt Koppenhágában, és javaslatot tett egy grönlandi szeminárium alapítására, ahol aztán ő maga tanította a nyelvet.
Hans Egede-t misszionáriusi hivatása messzire vitte szülőföldjétől. Ha nem is találta meg a viking-telepesek utódait, de felhívta a figyelmet Grönlandra. Személyes áldozatokat hozott eszméiért és ami a legfontosabb: Isten mellett nem felejtette el szeretni az embereket sem, őszinte odaadással ápolta a beteg inuitokat és ezzel jó szívről tett tanúságot. Természetesen nem tudhatjuk, hogy valóban Isten jelölte-e ki feladatára, de ez nem is fontos, a lényeg az, hogy ő maga ebben a hitben élt és legjobb tudásához mérten próbált ennek a magasról jött feladatnak megfelelni. Nem is sikertelenül.
Barátnőm, Ildiko Ungvary verse, teljesen véletlenül éppen olyan, mintha Hans Egede-ről szólna.
Akihez jöttél, nem volt otthon
Mert téged keresett a végtelen,
bizonytalanul omló ösvény
guruló kövein botladozva.
Hálója már rég foszladozva...
S ha esne,
hát feneketlen zuhanás előtt
meg sem állna, míg hozzád
Be nem esne,
s lábaid előtt végre
eldadoghatná, hogy
- Isten hozzád indult.
A birodalmi közösség másik tagja a Feröer-szigetek. A szigeteket nem nagyon ismerik Magyarországon, legfeljebb néhány csodás természeti felvételről, vagy az évről-évre nagy port felverő rémhírkeltésről, amely a hagyományos vadászatról ír össze mindenféle zöldséget.
A szigetek tele vannak szebbnél-szebb természeti csodákkal. A Feröer-szigeteken az emberek még a természettel összhangban élnek. A sok látványosság közül most csak egyet említenék meg:
Amikor az óceán nyugodt, szelíd arcát mutatja, akkor a partokon sétálva, apály idején elérhetünk néhány különleges színekben pompázó barlangot Eiði falujától északra.
A természet még egy óriási kanapét is varázsolt kőből a látogatóknak az egyik barlangba ( Eysturi undir krúp ), ahol megpihenhetnek, elfogyaszthatják az elemózsiájukat és megcsodálhatják a sziklaformációkat, közöttük is a legkülönlegesebbet, amely nevét egy óriásról ( Risin ) és egy boszorkányról kapta ( Kellingin ). Az " óriás " 71 méter magas, a " boszorka " pedig 68 méteres.
A legenda szerint egyszer régen az izlandi óriások megirigyelték a Feröer- szigeteket és elhatározták, hogy megszerzik ôket maguknak. Arról ugyan nem szól a legenda, hogy minek volt szükségük az óriásoknak az apró Feröer - szigetekre, ha egyszer olyan szép nagy szigetük volt, mint Izland, de ne akadjunk fenn egy ilyen apróságon.
Hogy szót- szóba ne öltsek az óriás és a boszorka fogták magukat és egy éjjel nekiálltak, hogy magukkal húzzák a Feröer-szigeteket, csakhogy a nagy munkában nem vették észre, hogy elszállt felettük az idő és amint a Nap első sugara megérintette őket, mind a ketten ott helyben kővé váltak. A két kővé vált tolvaj, a sziklavonulat és a barlangok felejthetetlen látványt nyújtanak a látogatónak.
A Feröer-szigeteknek nem csak a felszíne rejt páratlan élményeket, az óceán is csodálatos a felszín alatt.
Itt, a Golf-áramlat közepén, a Mexikói-öböl felôl érkező meleg áramlat keveredik a hideg és friss sarki áramlatokkal és ezzel különleges környezetet jön létre, amelyet változatos, pezsgô, gazdag élôvilág jellemez mindenhol a szigetek körül a kristálytiszta óceánban.
2010-ben a szigeteknek 48.547 lakosa volt. 34.5 lakos esik egy négyzetkilométerre, ezzel a szigetek a második legsűrűbben lakott terület az északi országokban, ennél nagyobb népsűrűséget csak Dániában mértek.
A feröeriek norvég vikingek utódai. A szigeteken száz település van, melyek közül a legnagyobb Tórshavn, a főváros a maga 19.919 lakosával.
A XX. században lett a feröeri a hivatalos nyelv a dán helyett. Ez a nyelv az óészaki nyelvben gyökerezik és a ma használatos északi nyelvek közül leginkább az izlandira hasonlít. A feröeriek és az izlandiak szótár nélkül is képesek kommunikálni egymással a saját nyelvükön, míg a többi északi beszélő csak egyes szavakat és nyelvtani szerkezeteket fog megérteni a beszédükből. A szigeteken az iskolában a harmadik osztálytól tanulnak dánul és a dán vizsga anyaga megegyezik a dán iskolákban használatossal. Sok feröeri más északi nyelvet is beszél és tud angolul is.
A szigeteknek saját parlamentje és zászlaja van és autonóm területként tartozik a Dán Királysághoz.
A szigetek parlamenti hagyományai a viking időkbe gyökereznek, egészen a IX. századik nyúlnak vissza, amikor a szabad emberek az Altingnek nevezett gyűlésen határoztak a köz ügyeiről Tórshavnban. Később Lagtingnek nevezték ezt a gyűlést. A XII. században a szigetek a Norvég Királysághoz tartoztak, de megőrizték és továbbfejlesztették saját hagyományaikat, nyelvüket és intézményeiket, A XIV. század második felében Norvégia és Dánia perszonálunióban egyesültek és a szigetek ( Grönlanddal és Izlanddal együtt ) még akkor is dán birtokban maradtak, amikor Norvégia a napoleoni háborúk után (1814 ) svéd fennhatóság alá került.
A Feröer- szigetek mindig megőrizték önálló státuszukat, amelyet a Lagting védett, ennek oka nem utolsósorban az volt, hogy egyszerűen földrajzilag túl messze voltak mind Dániától, mind Norvégiától ahhoz, hogy ne vihessék saját akaratukat keresztül a saját ügyeikben akár az uralkodó ellenében is, ha éppen úgy támadt kedvük.
1814 után is anélkül váltak szorosabbá a kapcsolatok Dániával, hogy valaha is beolvadtak volna Dániába. Az 1948-as Alkotmány szabályozza a viszonyokat, eszerint bizonyos kérdésekben teljesen a feröeri törvénykezés rendelkezik. A Feröer- szigetek önrendelkezését mutatja az is, hogy Dániával szemben nem tagja az Európai Uniónak.
Hans Egede esete Vörös Erik utódaival
Hans Egede misszionárius volt, Grönland apostolaként emlegetik. A derék lelkész Norvégiában született és 1718-ban Koppenhágába ment, hogy megszerezze IV. Frederik támogatását ahhoz, hogy megkeresse és megmenthesse azoknak a vikingeknek a lelkét Grönlandon, akiknek ősei még az inuitok előtt, a X. században érkeztek Grönlandra, a világ legnagyobb és leggyérebben lakott szigetére, hogy ott kolóniát alapítsanak.
Egede biztos volt benne, hogy ezek a telepesek még mindig katolikusak és készen állt arra, hogy megismertesse őket a protestáns tanokkal, hiszen Hans szerint kárhozat várt volna rájuk, ha megmaradnak katolikus hitükben.
A derék ember ezt természetesen nem hagyhatta, kész volt feláldozni magát értük, megkeresni és megtéríteni őket.
Az elveszett lelkek megmentésére készülő, derék Hans fejében meg sem fordult, hogy nagyszabású terve egy banánhéjon fog elcsúszni, miután a király támogatását megszerezve útnak indult Grönlandra: a vikingek utódai ugyanis NEM voltak ott, ahol lenniük kellett volna nekik, egyszerűen nem találta őket, ami nem is csoda, hiszen ma már tudjuk, hogy még az 1400-as évek végén eltűntek a telepek, legfeljebb pár rom árulkodhatott Hans-nak arról, hogy ott valaha emberek éltek. De ha nem voltak ott, akkor mi történt a viking telepekkel?
Grönlandot Vörös Erik fedezte fel és 1000 körül kb. 3.000 viking telepes élhetett Grönland déli részén 300-400 tanyán. Utódaik még 500 éven keresztül laktak itt, az inuitok csak az 1200-as években érkeztek.
Bár nem teljesen világos még mindig, hogy hogyan néptelenedtek el a viking telepek, de van rá pár elmélet. Vannak, akik a hidegebbre forduló időjárásban, a legelők kimerülésében, vannak akik az inuitokkal folytatott konfliktusokban, európai kalózokban, vagy járványokban látják az elnéptelenedés okát.
Kétségtelen, hogy egy ideig virágzott a kereskedelem, a grönlandiak jegesmedvebőrrel és rozmáragyarral kereskedtek.
A legújabb kutatások azt mutatják, hogy fokozatosan hagyták el a telepeket. Erre a következtetésre úgy jutottak a tudósok, hogy a telepek késői időszakából származó sírokban kevesebb a fiatal női lelet, mint a korábbiakban. Ha pedig a fiatal, szülőképes nők elhagyták a telepeket, akkor a lakosság utánpótlása nem volt biztosítva.
Ezt a derék Hans persze nem tudhatta, de miután nem találta meg a vikingek utódait Grönlandon kénytelen volt azoknak a lelkét menteni, akik az útjába kerültek, vagyis az inuitokét. Arról nem szól a fáma, hogy az inuitok mit gondoltak erről, de Hans mindenesetre nagy buzgalommal látott a térítéshez. Megalapított egy telepet , ebből nőtt ki Godthåb, vagy ahogyan az inuitok nevezik Nuuk, Grönland fővárosa.
Hans Egede eltökélt ember volt. Szüksége is volt erre az eltökéltségre, hiszen nem afféle kis erdei séta várta Grönlandon, amikor 1721-ben megérkezett oda. Nagyot csalódott, hiszen nem a viking-telepesek utódait találta ott, hanem az inuitokat, akiknek még a nyelvét sem értette. Ekkor bárki más, akit nem az a meggyőződés vezérel, hogy Isten jelölte ki a feladatára, visszafordult volna. Nem így Egede. Semmi nem tudta kikezdeni az akaraterejét, sem az embertpróbáló időjárás, sem az akadozó ellátás, sem a nyelvi nehézségek, sem az inuitok életformája, amely mindenben eltért attól, amihez ő hozzászokott.
Két fiának kiváló nyelvérzéke volt és nem utolsósorban az ő segítségükkel megtanulta az inuitok nyelvét. Egede úgy gondolta, hogy a civilizáció és a kereszténység útját egyengeti. Ez a két fogalom az ő korában a legtöbb európai ember számára szinte teljesen egybeforrt és Egede igyekezett felvilágosító munkával előkészíteni az inuitok áttérését a kereszténységre, meggyőzni őket Isten létéről. Szerette volna megszerezni a bizalmukat, felkereste őket kunyhóikban és apró ajándékokat vitt nekik. Kidolgozott egy grönlandi katekizmust az oktatásra és nem keresztelt meg addig senkit, amíg az illető ezt el nem sajátította és nem élt néhány évet keresztény szokások szerint. Igyekezett helyi tanárokat is képezni.
Ezzel együtt, megnyerési politikája mellett, Hans Egede nem volt éppen erélytelen ember, ha a hitről volt szó. Az volt a meggyőződése, hogy a helyi táltosokat, az " angekok "-kokat varázslataikért büntetni kéne és ha a törvény nem volt éppen jelen, hogy ezt megtegye, hát megtette ő szívesen. Egyszer személyesen agyabugyált el egy táltost, erre a cselekedetére, királyi hivatalnokként teljesen felhatalmazva is érezte magát. Ennek ellenére a grönlandiak szerették, mert odaadással és szeretettel viseltetett irántuk, ami megmutatkozott az 1733-34 és himlőjárvány idején, amikor Egede és felesége ápolta őket.
Amikor meghalt IV. Frederik, az egész misszió léte veszélybe került. A grönlandi kereskedelem nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. 1735-ben meghalt Hans Egede felesége is, aki mindenben hű társa volt addig. Az asszony egészségét kikezdte a hideg és a spártai életkörülmények és Hans Egede 1736-ban visszatért Kopenhágába. A missziót fiára, Paulra és néhány más misszonáriusra hagyta. Szerette volna felébreszteni az érdeklődést Grönland iránt Koppenhágában, és javaslatot tett egy grönlandi szeminárium alapítására, ahol aztán ő maga tanította a nyelvet.
Hans Egede-t misszionáriusi hivatása messzire vitte szülőföldjétől. Ha nem is találta meg a viking-telepesek utódait, de felhívta a figyelmet Grönlandra. Személyes áldozatokat hozott eszméiért és ami a legfontosabb: Isten mellett nem felejtette el szeretni az embereket sem, őszinte odaadással ápolta a beteg inuitokat és ezzel jó szívről tett tanúságot. Természetesen nem tudhatjuk, hogy valóban Isten jelölte-e ki feladatára, de ez nem is fontos, a lényeg az, hogy ő maga ebben a hitben élt és legjobb tudásához mérten próbált ennek a magasról jött feladatnak megfelelni. Nem is sikertelenül.
Barátnőm, Ildiko Ungvary verse, teljesen véletlenül éppen olyan, mintha Hans Egede-ről szólna.
Akihez jöttél, nem volt otthon
Mert téged keresett a végtelen,
bizonytalanul omló ösvény
guruló kövein botladozva.
Hálója már rég foszladozva...
S ha esne,
hát feneketlen zuhanás előtt
meg sem állna, míg hozzád
Be nem esne,
s lábaid előtt végre
eldadoghatná, hogy
- Isten hozzád indult.
A birodalmi közösség másik tagja a Feröer-szigetek. A szigeteket nem nagyon ismerik Magyarországon, legfeljebb néhány csodás természeti felvételről, vagy az évről-évre nagy port felverő rémhírkeltésről, amely a hagyományos vadászatról ír össze mindenféle zöldséget.
Az Atlanti-óceán északi részén elterülő Feröer- szigetek pedig egészen különleges hely, a hagyományos életmód utolsó európai bástyája.
A szigetek két óra repülési időre találhatóak az európai szárazföldtől. Egy18 szigetből álló csoportról beszélünk. melynek partvonala 1289 km hosszú. Bárhova megyünk a szigeteken, 5 km-nél nem tudunk jobban eltávolodni a tengertől.A napsütés nem tart soká télen, már 2 órakor sötét van, az időjárás roppant szeszélyes, ezért a legjobb időszak a látogatásra a július. Koppenhágából a feröeri légitársaság, az Atlantic Airways gépével juthatunk a legegyszerűbben a Feröer-szigetekre. Ha időben vesszük meg a jegyünket, akkor nem kell mélyen a zsebünkbe nyúlnunk.
A szigetek tele vannak szebbnél-szebb természeti csodákkal. A Feröer-szigeteken az emberek még a természettel összhangban élnek. A sok látványosság közül most csak egyet említenék meg:
Amikor az óceán nyugodt, szelíd arcát mutatja, akkor a partokon sétálva, apály idején elérhetünk néhány különleges színekben pompázó barlangot Eiði falujától északra.
A természet még egy óriási kanapét is varázsolt kőből a látogatóknak az egyik barlangba ( Eysturi undir krúp ), ahol megpihenhetnek, elfogyaszthatják az elemózsiájukat és megcsodálhatják a sziklaformációkat, közöttük is a legkülönlegesebbet, amely nevét egy óriásról ( Risin ) és egy boszorkányról kapta ( Kellingin ). Az " óriás " 71 méter magas, a " boszorka " pedig 68 méteres.
A legenda szerint egyszer régen az izlandi óriások megirigyelték a Feröer- szigeteket és elhatározták, hogy megszerzik ôket maguknak. Arról ugyan nem szól a legenda, hogy minek volt szükségük az óriásoknak az apró Feröer - szigetekre, ha egyszer olyan szép nagy szigetük volt, mint Izland, de ne akadjunk fenn egy ilyen apróságon.
Hogy szót- szóba ne öltsek az óriás és a boszorka fogták magukat és egy éjjel nekiálltak, hogy magukkal húzzák a Feröer-szigeteket, csakhogy a nagy munkában nem vették észre, hogy elszállt felettük az idő és amint a Nap első sugara megérintette őket, mind a ketten ott helyben kővé váltak. A két kővé vált tolvaj, a sziklavonulat és a barlangok felejthetetlen látványt nyújtanak a látogatónak.
A Feröer-szigeteknek nem csak a felszíne rejt páratlan élményeket, az óceán is csodálatos a felszín alatt.
Itt, a Golf-áramlat közepén, a Mexikói-öböl felôl érkező meleg áramlat keveredik a hideg és friss sarki áramlatokkal és ezzel különleges környezetet jön létre, amelyet változatos, pezsgô, gazdag élôvilág jellemez mindenhol a szigetek körül a kristálytiszta óceánban.
2010-ben a szigeteknek 48.547 lakosa volt. 34.5 lakos esik egy négyzetkilométerre, ezzel a szigetek a második legsűrűbben lakott terület az északi országokban, ennél nagyobb népsűrűséget csak Dániában mértek.
A feröeriek norvég vikingek utódai. A szigeteken száz település van, melyek közül a legnagyobb Tórshavn, a főváros a maga 19.919 lakosával.
A XX. században lett a feröeri a hivatalos nyelv a dán helyett. Ez a nyelv az óészaki nyelvben gyökerezik és a ma használatos északi nyelvek közül leginkább az izlandira hasonlít. A feröeriek és az izlandiak szótár nélkül is képesek kommunikálni egymással a saját nyelvükön, míg a többi északi beszélő csak egyes szavakat és nyelvtani szerkezeteket fog megérteni a beszédükből. A szigeteken az iskolában a harmadik osztálytól tanulnak dánul és a dán vizsga anyaga megegyezik a dán iskolákban használatossal. Sok feröeri más északi nyelvet is beszél és tud angolul is.
A szigeteknek saját parlamentje és zászlaja van és autonóm területként tartozik a Dán Királysághoz.
A szigetek parlamenti hagyományai a viking időkbe gyökereznek, egészen a IX. századik nyúlnak vissza, amikor a szabad emberek az Altingnek nevezett gyűlésen határoztak a köz ügyeiről Tórshavnban. Később Lagtingnek nevezték ezt a gyűlést. A XII. században a szigetek a Norvég Királysághoz tartoztak, de megőrizték és továbbfejlesztették saját hagyományaikat, nyelvüket és intézményeiket, A XIV. század második felében Norvégia és Dánia perszonálunióban egyesültek és a szigetek ( Grönlanddal és Izlanddal együtt ) még akkor is dán birtokban maradtak, amikor Norvégia a napoleoni háborúk után (1814 ) svéd fennhatóság alá került.
A Feröer- szigetek mindig megőrizték önálló státuszukat, amelyet a Lagting védett, ennek oka nem utolsósorban az volt, hogy egyszerűen földrajzilag túl messze voltak mind Dániától, mind Norvégiától ahhoz, hogy ne vihessék saját akaratukat keresztül a saját ügyeikben akár az uralkodó ellenében is, ha éppen úgy támadt kedvük.
1814 után is anélkül váltak szorosabbá a kapcsolatok Dániával, hogy valaha is beolvadtak volna Dániába. Az 1948-as Alkotmány szabályozza a viszonyokat, eszerint bizonyos kérdésekben teljesen a feröeri törvénykezés rendelkezik. A Feröer- szigetek önrendelkezését mutatja az is, hogy Dániával szemben nem tagja az Európai Uniónak.
A szigetekre látogatók első benyomása a csodálatosan tiszta levegő érzete és a mindent elborító zöld fű látványa. Azonnal megfogalmazódik persze a kérdés is benne, hogyan lehetett ezeken a fenséges, de teljesen terméketlen sziklákon letelepedni és a mostoha körülmények ellenére is gyökeret ereszteni rajtuk. A szigetek tulajdonképpen egy kopár, szürkésfekete bazaltkúp-lánc részei, amely, Irországtól Grönlandig húzódik és helyenként a tenger-felszín felé törve alkotja a magasföldekkel, mély völgyekkel, és keskeny fjordokkal tarkított szigetek felszínét. Ezt a felszínt helyenként a bazaltnál puhább vörös tufa borítja. A vörös tufa a hajdani vulkáni tevékenység, a hamueső nyomaként maradt meg.
Az állatvilágra a juhok és a madarak jellemzőek, mintegy 367 fajt figyeltek meg, melyek közül 40 rendszeresen itt fészkel. Az ország nemzeti madara a Magyarországon védett madárnak számító csigaforgató.
A fenntiek ismeretében nem meglepő, hogy az első telepesek sem egy zajos, kényelmes , munkátlan élethez szokott társaságból kerültek ki. Maga az ír Szent Brendan járt itt elsőként a legendák szerint, aki 560-67 között az Ígéret földjét keresve jutott a szigetekre. A legenda alátámasztja a régészeti leleteket, amelyek arról árulkodnak, hogy a sziget első lakosai szerzetesek voltak. Nos kétségtelen, hogy a szigetek minden adottsággal rendelkeznek, amelyek a kemény munkához, a böjthöz és a világtól való elvonuló remete élethez elengedhetetlenek.
Érdekességként megemlítem, hogy a feröeri zászló a többi északi nép zászlajához hasonlóan keresztes zászló, ( fehér alapon kék-szegélyes vörös kereszt ). A lobogó neve Merkið (Mærket) és színeiben emlékeztet a norvég és az izlandi zászlóra is. A zászlót 1919-ben alkotta meg Jens Oliver Lisberg közösen más feröeri diákokkal, akik Koppenhágában tanultak. A zászlót akkor, 1919-ben húzták fel először ünnepélyes körülmények között megalkotójának falujában egy esküvőn.
1948 március 23-án ismerte el Dánia hivatalosan is a szigetek hivatalos nemzeti szimbólumának ezt a zászlót, melynek eredetije ma Fámjin templomában függ.
A fenntiek ismeretében nem meglepő, hogy az első telepesek sem egy zajos, kényelmes , munkátlan élethez szokott társaságból kerültek ki. Maga az ír Szent Brendan járt itt elsőként a legendák szerint, aki 560-67 között az Ígéret földjét keresve jutott a szigetekre. A legenda alátámasztja a régészeti leleteket, amelyek arról árulkodnak, hogy a sziget első lakosai szerzetesek voltak. Nos kétségtelen, hogy a szigetek minden adottsággal rendelkeznek, amelyek a kemény munkához, a böjthöz és a világtól való elvonuló remete élethez elengedhetetlenek.
Érdekességként megemlítem, hogy a feröeri zászló a többi északi nép zászlajához hasonlóan keresztes zászló, ( fehér alapon kék-szegélyes vörös kereszt ). A lobogó neve Merkið (Mærket) és színeiben emlékeztet a norvég és az izlandi zászlóra is. A zászlót 1919-ben alkotta meg Jens Oliver Lisberg közösen más feröeri diákokkal, akik Koppenhágában tanultak. A zászlót akkor, 1919-ben húzták fel először ünnepélyes körülmények között megalkotójának falujában egy esküvőn.
1948 március 23-án ismerte el Dánia hivatalosan is a szigetek hivatalos nemzeti szimbólumának ezt a zászlót, melynek eredetije ma Fámjin templomában függ.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése