A hillerødi Frederiksborg kastély igazi mesekastély, egész Észak legszebb kastélyának tartják. A falak egy kis tavacskából emelkednek ki, amelyen félóránként apró hajó közlekedik, a gyermekek legnagyobb örömére. Minden kikötésnél felvonják´s lehúzzák a dán zászlót, ennél nemigen lehet kedélyesebb a kép: hyggelig, ahogy a dán mondja.......
Koppenhágából az S-tog-val, a koppenhágai városi vonattal érhetjük el a kastélyt, egy rövid sétával megtoldva a vonatutat a hillerødi végállomástól.
A kastély mai formáját IV. Christian alatt nyerte el északi-reneszánsz stílusban az 1600-as évek elején. Építtetője szándéka szerint nagy méretével és míves díszítőelemeivel az épület a király személyének fontosságát hangsúlyozza. Az igazsághoz tartozik, hogy IV. Christiant valószínűleg sokkal kevésbé tartaná számon a dán történelmi emlékezet, ha nem építkezett volna megszállottan egész életében.
1859-ben sajnos egy nagy tűzvészben elpusztult a kastély eredeti, felbecsülhetetlen értékű berendezése, amikor úgy próbálták az emberek kétségbeesésükben menteni az értékeket, hogy kidobáltak, amit tudtak az ablakon.
1878 óta a Frederiksborg kastély ad otthont a Nemzeti Történelmi Múzeumnak, amely Dánia történelmének fél évezredét meséli el. Alapítója a híres Carlsberg sörgyár alapítója, J.C. Jacobsen volt. Az állandó gyűjtemény mellett mindig láthatunk ideiglenes kiállításokat is.
Az épület pazarul berendezett királyi fogadószobája és lovagterme mellett a legszebb része a templom, amely eredeti berendezése túlélte az 1859-es tüzet. Ez a templom egyben a két legmagasabb királyi/állami érdemrend, az Elefántrend és a Dannebrog-rend kápolnája is.
Az Elefántrend a régebbi a két érdemrend közül. A templomot lovaggá avatásnál és ünnepekkor használták és a falakat a Rend lovagjainak címerei díszítik. Szinte csak királyi- és államfőket tüntetnek ki vele, 2000 óta összesen 19-en kapták meg, köztük a finn elnök, a dél-koreai elnök, Mary, a dán trónörökös felesége és a luxemburgi nagyherceg. Az elefántot ábrázoló rendjelet nem ajánlatos elveszteni, mert ha elvész, akkor ki kell fizetni az árát az uralkodónak.Viselője halálakor az érdemrend visszaszáll a koronára, vagyis nem örökölheti senki.
A frederiksborgi termek számos emléket őriznek IV. Christan Leonora Christina nevű törvénytelen leányáról, aki olyan tehetséges írónak bizonyult , hogy még a hazaárulás vádja alól is sikerült kiírnia magát. Nem kis teljesítmény ez, ha tudjuk, hogy férje, Corfitz Ulfeldt Dánia máig első számú hazaárulójának számít és Leonora Christina egy test, egy lélek volt férjével.
Corfitz Ulfeldt - ellentétben feleségével- nem tudott írni, hogy tisztára moshatta volna magát, az ő verzióját nem ismerjük. Leonora Christina (egyes forrásokban Christine-ként szerepel a második neve) viszont bármilyen régen is élt, modern írónak tűnik. Irói tehetsége képessé tette, hogy híres önéletrajzában, hús-vér emberként állhasson elénk, akit hajlamosak vagyunk megérteni.
Remek stílusával elérte, hogy nemcsak az önéletrajzát halála után megtaláló leányát nem vitte rá a lélek, hogy elégesse az írást, annyira élvezetesnek találta ( pedig ez az írás akkoriban még veszélyt jelentett a családra nézve ), hanem még mi is csak a sokat szenvedett, jobb sorsra érdemes királyleányt látjuk Leonora Christinában, pedig ez a kép valószínűleg nem teljesen fedi a valóságot.
A tehetség láthatóan egyesekből hazaárulót csinál az utókor szemében, másokból pedig szegény áldozatot, még akkor is, ha mind a ketten hajszálra ugyanazt teszik.......de ha valaki ki tudja írni magából a szenvedését, megmutatva az emberi természetet, az láthatóan jó eséllyel ússza meg az utókor súlyos ítéletét.
Leonora Christina története 1621-ben kezdődött, amikor a király, és balkézről való feleségének Kirsten Munk-nak harmadik gyermekeként megszületett.
Helyzete igen felemásnak volt mondható, mert bár édesanyja nemes volt, de nem királyi vérből származott, ami azt jelentette, hogy a kislány rangban a királyi család alatt állt, de jóval a nemesség felett. Édesanyja, Kirsten Munk ráadásul elkövette azt a hallatlan pofátlanságot a királlyal szemben, hogy új szeretőt találván, szégyenszemre kizárta az uralkodót a hálószobájából. Bár ezt a király soha nem bocsátotta meg neki, de a gyermekeknek gondos apja maradt, így Leonora Christina is sokoldalú nevelést kapott, több nyelven kiválóan beszélt, értett a zenéhez, tánchoz, írt, rajzolt, nemcsak éles esze volt, de remek kézügyessége is és példásan tudta kifejezni gondolatait, amellett, hogy remek diplomata is volt. Bár naplójában azt írja, hogy apjának kedvenc gyermeke volt, ezt tudjuk, hogy nem igaz, hiszen édesapja Leonora Christina korán meghalt leánytestvérét tartotta kedvenc gyermekének. Leonora Christina később, a királyné halála után már valóban az ország első hölgyének számított, stílusa divatot teremtett, minden megnyilvánulása olyan elegáns volt, hogy emelte apja hatalmának fényét, aki balkezi gyermekei házasságát arra használta fel, hogy magához kösse a nemességet.
Leonora Christinát 15 éves korában adta hozzá Corfitz Ulfeldthez, aki bár 15 évvel idősebb volt a lánynál,de tökéletesen illett hozzá. A remek házasságról tíz gyermek tanúskodik.
Két ambíciózus ember találkozott ebben a frigyben, akik nem az első sorba születtek, de elsők akarnak lenni. Tökéletesen megbíztak egymásban, szövetkeztek a világ ellen és soha nem hagyták egymást cserben. Az egymás iránti bizalom egészen meglepő módokon is megnyilvánult: nemcsak ismerték egymás szeretőit, de szerelmi kalandjaik soha nem vetettek árnyékot kapcsolatukra.
Az Ulfeldt elleni perben nyíltan beszéltek arról, hogy Leonora Christina akkor is belépett a férje hálószobájába, amikor tudta, hogy annak szeretője is ott tartózkodik, mert fontos ügyben beszélni kívánt párjával. A legkevésbé sem zavartatta magát, hogy az ágyban fekszik valaki, a legtermészetesebben előadta látogatása célját: az államügy kérem, az államügy, nem tűr halasztást! Saját részéről a férj sem zavartatta magát, mindent megbeszéltek nyugodtan, részletesen, majd Leonora Christina távozott. Az egyetlen ember, aki kellemetlenül élte meg a helyzetet az ágyban halálra vált szerető volt...
Leonora Christina elkötelezettségét Corfitz Ulfeldt irányában soha nem szabad elfelejtenünk, amikor a tetteit értékeljük, hűségében soha, egyetlen pillanatig sem ingott meg. Saját érdekeit láthatóan teljesen azonosította Ulfeldt érdekeivel és a balsorsban sem fordult ellene. Ha Ulfeldt történetesen a Pokolba készült volna, a felesége akkor is mellette maradt volna.
A történet elején azonban szó sem esett Pokolról, a fiatal, tehetséges Corfitz Ulfeldt élvezte a király bizalmát, aki nemcsak a leányát adta hozzá, hanem saját személye után a legnagyobb hatalmat ruházta rá, a helyettesévé tette.
Koppenhágából az S-tog-val, a koppenhágai városi vonattal érhetjük el a kastélyt, egy rövid sétával megtoldva a vonatutat a hillerødi végállomástól.
A kastély mai formáját IV. Christian alatt nyerte el északi-reneszánsz stílusban az 1600-as évek elején. Építtetője szándéka szerint nagy méretével és míves díszítőelemeivel az épület a király személyének fontosságát hangsúlyozza. Az igazsághoz tartozik, hogy IV. Christiant valószínűleg sokkal kevésbé tartaná számon a dán történelmi emlékezet, ha nem építkezett volna megszállottan egész életében.
1859-ben sajnos egy nagy tűzvészben elpusztult a kastély eredeti, felbecsülhetetlen értékű berendezése, amikor úgy próbálták az emberek kétségbeesésükben menteni az értékeket, hogy kidobáltak, amit tudtak az ablakon.
1878 óta a Frederiksborg kastély ad otthont a Nemzeti Történelmi Múzeumnak, amely Dánia történelmének fél évezredét meséli el. Alapítója a híres Carlsberg sörgyár alapítója, J.C. Jacobsen volt. Az állandó gyűjtemény mellett mindig láthatunk ideiglenes kiállításokat is.
Az épület pazarul berendezett királyi fogadószobája és lovagterme mellett a legszebb része a templom, amely eredeti berendezése túlélte az 1859-es tüzet. Ez a templom egyben a két legmagasabb királyi/állami érdemrend, az Elefántrend és a Dannebrog-rend kápolnája is.
Az Elefántrend a régebbi a két érdemrend közül. A templomot lovaggá avatásnál és ünnepekkor használták és a falakat a Rend lovagjainak címerei díszítik. Szinte csak királyi- és államfőket tüntetnek ki vele, 2000 óta összesen 19-en kapták meg, köztük a finn elnök, a dél-koreai elnök, Mary, a dán trónörökös felesége és a luxemburgi nagyherceg. Az elefántot ábrázoló rendjelet nem ajánlatos elveszteni, mert ha elvész, akkor ki kell fizetni az árát az uralkodónak.Viselője halálakor az érdemrend visszaszáll a koronára, vagyis nem örökölheti senki.
A frederiksborgi termek számos emléket őriznek IV. Christan Leonora Christina nevű törvénytelen leányáról, aki olyan tehetséges írónak bizonyult , hogy még a hazaárulás vádja alól is sikerült kiírnia magát. Nem kis teljesítmény ez, ha tudjuk, hogy férje, Corfitz Ulfeldt Dánia máig első számú hazaárulójának számít és Leonora Christina egy test, egy lélek volt férjével.
Corfitz Ulfeldt - ellentétben feleségével- nem tudott írni, hogy tisztára moshatta volna magát, az ő verzióját nem ismerjük. Leonora Christina (egyes forrásokban Christine-ként szerepel a második neve) viszont bármilyen régen is élt, modern írónak tűnik. Irói tehetsége képessé tette, hogy híres önéletrajzában, hús-vér emberként állhasson elénk, akit hajlamosak vagyunk megérteni.
Remek stílusával elérte, hogy nemcsak az önéletrajzát halála után megtaláló leányát nem vitte rá a lélek, hogy elégesse az írást, annyira élvezetesnek találta ( pedig ez az írás akkoriban még veszélyt jelentett a családra nézve ), hanem még mi is csak a sokat szenvedett, jobb sorsra érdemes királyleányt látjuk Leonora Christinában, pedig ez a kép valószínűleg nem teljesen fedi a valóságot.
A tehetség láthatóan egyesekből hazaárulót csinál az utókor szemében, másokból pedig szegény áldozatot, még akkor is, ha mind a ketten hajszálra ugyanazt teszik.......de ha valaki ki tudja írni magából a szenvedését, megmutatva az emberi természetet, az láthatóan jó eséllyel ússza meg az utókor súlyos ítéletét.
Leonora Christina története 1621-ben kezdődött, amikor a király, és balkézről való feleségének Kirsten Munk-nak harmadik gyermekeként megszületett.
Helyzete igen felemásnak volt mondható, mert bár édesanyja nemes volt, de nem királyi vérből származott, ami azt jelentette, hogy a kislány rangban a királyi család alatt állt, de jóval a nemesség felett. Édesanyja, Kirsten Munk ráadásul elkövette azt a hallatlan pofátlanságot a királlyal szemben, hogy új szeretőt találván, szégyenszemre kizárta az uralkodót a hálószobájából. Bár ezt a király soha nem bocsátotta meg neki, de a gyermekeknek gondos apja maradt, így Leonora Christina is sokoldalú nevelést kapott, több nyelven kiválóan beszélt, értett a zenéhez, tánchoz, írt, rajzolt, nemcsak éles esze volt, de remek kézügyessége is és példásan tudta kifejezni gondolatait, amellett, hogy remek diplomata is volt. Bár naplójában azt írja, hogy apjának kedvenc gyermeke volt, ezt tudjuk, hogy nem igaz, hiszen édesapja Leonora Christina korán meghalt leánytestvérét tartotta kedvenc gyermekének. Leonora Christina később, a királyné halála után már valóban az ország első hölgyének számított, stílusa divatot teremtett, minden megnyilvánulása olyan elegáns volt, hogy emelte apja hatalmának fényét, aki balkezi gyermekei házasságát arra használta fel, hogy magához kösse a nemességet.
Leonora Christinát 15 éves korában adta hozzá Corfitz Ulfeldthez, aki bár 15 évvel idősebb volt a lánynál,de tökéletesen illett hozzá. A remek házasságról tíz gyermek tanúskodik.
Két ambíciózus ember találkozott ebben a frigyben, akik nem az első sorba születtek, de elsők akarnak lenni. Tökéletesen megbíztak egymásban, szövetkeztek a világ ellen és soha nem hagyták egymást cserben. Az egymás iránti bizalom egészen meglepő módokon is megnyilvánult: nemcsak ismerték egymás szeretőit, de szerelmi kalandjaik soha nem vetettek árnyékot kapcsolatukra.
Az Ulfeldt elleni perben nyíltan beszéltek arról, hogy Leonora Christina akkor is belépett a férje hálószobájába, amikor tudta, hogy annak szeretője is ott tartózkodik, mert fontos ügyben beszélni kívánt párjával. A legkevésbé sem zavartatta magát, hogy az ágyban fekszik valaki, a legtermészetesebben előadta látogatása célját: az államügy kérem, az államügy, nem tűr halasztást! Saját részéről a férj sem zavartatta magát, mindent megbeszéltek nyugodtan, részletesen, majd Leonora Christina távozott. Az egyetlen ember, aki kellemetlenül élte meg a helyzetet az ágyban halálra vált szerető volt...
Leonora Christina elkötelezettségét Corfitz Ulfeldt irányában soha nem szabad elfelejtenünk, amikor a tetteit értékeljük, hűségében soha, egyetlen pillanatig sem ingott meg. Saját érdekeit láthatóan teljesen azonosította Ulfeldt érdekeivel és a balsorsban sem fordult ellene. Ha Ulfeldt történetesen a Pokolba készült volna, a felesége akkor is mellette maradt volna.
A történet elején azonban szó sem esett Pokolról, a fiatal, tehetséges Corfitz Ulfeldt élvezte a király bizalmát, aki nemcsak a leányát adta hozzá, hanem saját személye után a legnagyobb hatalmat ruházta rá, a helyettesévé tette.
Corfitz Ulfeldt és Leonora Christina ragyogó élete azonban szinte abban a pillanatban hanyatlásnak indult, amikor a leány apja, IV.Christian meghalt.
Ulfeldt ugyan nagy buzgalommal és hűséggel látta el a király első, mindenható miniszterének szerepét, de nyoma maradt annak is, hogy a király tisztában volt azzal, hogy az államügyekben egyébként roppant tehetséges veje meglehetősen szabadon kezeli az államkasszát, oly annyira, hogy az előkelő, de elszegényedett családból származó Ulfeldt vagyona végül már az apósáén is túltett. A király, nyilvánvalóan a rokoni kapcsolatra való tekintettel nem bántotta vejét, aki olyan tekintélyre tett szert, hogy amikor feleségével együtt Dánia küldötteként Párizsban járt, a francia királyi pár szinte teljesen egyenrangú félként kezelte őket.
A király halálával azonban új, hűvösebb szelek kezdtek fújni. Corfitz Ulfeldt néhány hónapon keresztül még egyedül irányíthatta az országot, amíg III. Frederiket, Leonora Christina féltestvérét királlyá választották, de ezt követően az élet-halál harc szinte azonnal elkezdődött . Ezt a harcot az új király és felesége Sofie Amalie vívta az Ulfeldt házaspárral a teljhatalomért.
Ez a küzdelem vezetett oda, hogy végül III. Frederik bevezethette az abszolutizmust Dániában és örökre kizárhatta a nemességet, mint hatalmi tényezőt, a hatalom gyakorlásából.
Ulfeldt kísérletet tett arra, hogy a királyi hatalmat kordában tartsa, de a király sem maradt tétlen, azzal vádolta meg Ulfeldtet, hogy Leonora Christinával együtt meg akarták mérgezni elődjét. A per során azonban a koronatanúnak számító luxusprostituált hazugságokba keveredett azzal kapcsolatban, hogy mit is hallott Ulfeldt ágyában a házaspár beszédéből. A nőt végül kivégezték, de ezzel még nem ért véget a játék, mert ekkor a kincstár hűtlen kezelésével és hazaárulással vádolták meg a valaha mindenható minisztert . Ulfeldt ekkor úgy döntött, hogy nem védi magát tovább az ellene felhozott vádak ellen, hanem Svédországba távozik.
Eközben a két nő, Leonora Christina és az új királyné, Sophie Amalie között legalább ilyen drámai küzdelem játszódott le. Sophie Amalie tehetsége nem ért ugyan fel a királylányéval, de az ambíciói mindenképpen: félreérthetetlenül jelezte, hogy ő kívánja az Udvar kulturális életét, a divatot, az ünnepségeket irányítani, miközben Leonora Christina ott tört borsot az orra alá, ahol tudott. Ha másképpen nem ment, hát eltávolíttatta az utcákról a díszeket riválisa bevonulásakor. A királyné sem maradt azonban adósa és gondoskodott róla, hogy Leonora Christina elveszítse az apjától kapott Slesvig és Holsten grófnője címet. A gyűlölet szinte már tapintható volt a két nő között, amikor Leonora Christina követte férjét Svédországba.
Ekkor következett be az az esemény, amiért Corfitz Ulfeldtet Dánia legfőbb hazaárulójának tartják, különösen a XIX századi történelemírás fényében.
A sértett nagyúr nemcsak meggyőzte a svéd uralkodót, hogy támadja meg Dániát, de önként és dalolva csatlakozott a svéd király seregéhez, sőt 150 ezer birodalmi tallért is adott X. Károly Gusztávnak arra, hogy meghódítsa Dániát.
Az ellenséges seregek akadálytalanul kelhettek át a dán szigetekre a befagyott tengeren. Egész Dánia érett almaként hullott a svéd király ölébe, kivéve Koppenhágát, amely állta a sarat. A polgárok kétségbeesetten védték a városukat és királyuk, III. Frederik melléjük állt.
Corfitz Ulfeldtnek végül le kellett nyelnie a keserű pirulát: valaha ő maga kardoskodott a Németalföldi Köztársaság barátsága mellett a dán diplomácia vezetőjeként. Tehetségét és éles eszét mi sem mutatja jobban, hogy mindenkivel szembe helyezkedve ő maga hozta tető alá azt a szövetséget, amelynek értelmében a németalföldi flotta most a dánok segítségére sietett és tönkreverte a svédeket, akik így a koppenhágai ostomzár feloldására kényszerültek. Dánia megmenekült, Ulfeldtet a sajat fegyvere győzte le , az a fegyver, amelyet még akkor kovácsolt, amikor Dánia érdekeit védte.
Ulfeldt ugyan nagy buzgalommal és hűséggel látta el a király első, mindenható miniszterének szerepét, de nyoma maradt annak is, hogy a király tisztában volt azzal, hogy az államügyekben egyébként roppant tehetséges veje meglehetősen szabadon kezeli az államkasszát, oly annyira, hogy az előkelő, de elszegényedett családból származó Ulfeldt vagyona végül már az apósáén is túltett. A király, nyilvánvalóan a rokoni kapcsolatra való tekintettel nem bántotta vejét, aki olyan tekintélyre tett szert, hogy amikor feleségével együtt Dánia küldötteként Párizsban járt, a francia királyi pár szinte teljesen egyenrangú félként kezelte őket.
A király halálával azonban új, hűvösebb szelek kezdtek fújni. Corfitz Ulfeldt néhány hónapon keresztül még egyedül irányíthatta az országot, amíg III. Frederiket, Leonora Christina féltestvérét királlyá választották, de ezt követően az élet-halál harc szinte azonnal elkezdődött . Ezt a harcot az új király és felesége Sofie Amalie vívta az Ulfeldt házaspárral a teljhatalomért.
Ez a küzdelem vezetett oda, hogy végül III. Frederik bevezethette az abszolutizmust Dániában és örökre kizárhatta a nemességet, mint hatalmi tényezőt, a hatalom gyakorlásából.
Ulfeldt kísérletet tett arra, hogy a királyi hatalmat kordában tartsa, de a király sem maradt tétlen, azzal vádolta meg Ulfeldtet, hogy Leonora Christinával együtt meg akarták mérgezni elődjét. A per során azonban a koronatanúnak számító luxusprostituált hazugságokba keveredett azzal kapcsolatban, hogy mit is hallott Ulfeldt ágyában a házaspár beszédéből. A nőt végül kivégezték, de ezzel még nem ért véget a játék, mert ekkor a kincstár hűtlen kezelésével és hazaárulással vádolták meg a valaha mindenható minisztert . Ulfeldt ekkor úgy döntött, hogy nem védi magát tovább az ellene felhozott vádak ellen, hanem Svédországba távozik.
Eközben a két nő, Leonora Christina és az új királyné, Sophie Amalie között legalább ilyen drámai küzdelem játszódott le. Sophie Amalie tehetsége nem ért ugyan fel a királylányéval, de az ambíciói mindenképpen: félreérthetetlenül jelezte, hogy ő kívánja az Udvar kulturális életét, a divatot, az ünnepségeket irányítani, miközben Leonora Christina ott tört borsot az orra alá, ahol tudott. Ha másképpen nem ment, hát eltávolíttatta az utcákról a díszeket riválisa bevonulásakor. A királyné sem maradt azonban adósa és gondoskodott róla, hogy Leonora Christina elveszítse az apjától kapott Slesvig és Holsten grófnője címet. A gyűlölet szinte már tapintható volt a két nő között, amikor Leonora Christina követte férjét Svédországba.
Ekkor következett be az az esemény, amiért Corfitz Ulfeldtet Dánia legfőbb hazaárulójának tartják, különösen a XIX századi történelemírás fényében.
A sértett nagyúr nemcsak meggyőzte a svéd uralkodót, hogy támadja meg Dániát, de önként és dalolva csatlakozott a svéd király seregéhez, sőt 150 ezer birodalmi tallért is adott X. Károly Gusztávnak arra, hogy meghódítsa Dániát.
Az ellenséges seregek akadálytalanul kelhettek át a dán szigetekre a befagyott tengeren. Egész Dánia érett almaként hullott a svéd király ölébe, kivéve Koppenhágát, amely állta a sarat. A polgárok kétségbeesetten védték a városukat és királyuk, III. Frederik melléjük állt.
Corfitz Ulfeldtnek végül le kellett nyelnie a keserű pirulát: valaha ő maga kardoskodott a Németalföldi Köztársaság barátsága mellett a dán diplomácia vezetőjeként. Tehetségét és éles eszét mi sem mutatja jobban, hogy mindenkivel szembe helyezkedve ő maga hozta tető alá azt a szövetséget, amelynek értelmében a németalföldi flotta most a dánok segítségére sietett és tönkreverte a svédeket, akik így a koppenhágai ostomzár feloldására kényszerültek. Dánia megmenekült, Ulfeldtet a sajat fegyvere győzte le , az a fegyver, amelyet még akkor kovácsolt, amikor Dánia érdekeit védte.
Innentől kezdve egyenes út vezetett a száműzetésig. Feleségével soha többet nem találkozhatott.Leonora Christina-t nemsokára bebörtönözték és a koppenhágai Kéktoronyból nézhette, amint az ünneplő koppenhágaiak féltestvére teljhatalmára esküsznek. 22 éven keresztül volt a börtön foglya, mindent elvesztett, de a büszke királylány nyomorában sem omlott össze. Fogsága elején nem foglalatoskodhatott semmivel és emiatt rettenetesen szenvedett, de később, mikor enyhültek fogvatartásának körülményei és papírhoz juthatott elkezdte a bolhák és tetvek között híres emlékiratait írni ( Jammers Minde ) amelyet végül szabadonbocsátása után a Maribo kolostorban fejezett be.
Az emlékiratokat realista ábrázolásmód, némi humor jellemzi, kibontakozik előttünk a királylány jelleme és küzdőszelleme, egy emberé, aki nem fél megmutatnia emberi oldalát, nyomorát sem, ismeri az emberi kicsinyességet, de a nagyságot is.
Az emlékiratokat realista ábrázolásmód, némi humor jellemzi, kibontakozik előttünk a királylány jelleme és küzdőszelleme, egy emberé, aki nem fél megmutatnia emberi oldalát, nyomorát sem, ismeri az emberi kicsinyességet, de a nagyságot is.
Az emlékiratok végül 200 évvel halála után jelentek meg nyomtatásban, és a dánok magukénak érezték az elfelejtett királyleány sorsát, ami nem is csoda, hiszen éppen az óriási területveszteséggel járó II. slesvigi háború után járunk az emlékiratok kiadásának idején.
A szerencsétlenül járt királylány képe, aki balsorsában sem omlott össze remek alanynak bizonyult az újkori lelkesedéshez. Egy tehetséges festő, Kristian Zahrtmann húsz képből álló sorozatot festett életéről. Leonora Christina realista stílusa saját korában talán kevesebb lelkesedést váltott volna ki, de az emlékiratok megjelenése idején frissnek és modernnek számított.
A szerencsétlenül járt királylány képe, aki balsorsában sem omlott össze remek alanynak bizonyult az újkori lelkesedéshez. Egy tehetséges festő, Kristian Zahrtmann húsz képből álló sorozatot festett életéről. Leonora Christina realista stílusa saját korában talán kevesebb lelkesedést váltott volna ki, de az emlékiratok megjelenése idején frissnek és modernnek számított.
Az eredeti kézirat a frederiksborgi kastélyban látható, amely oly sok szállal kötődik az írónőhöz.
A palotához egy mutatós park is tartozik, ahol gyermekkorában biztosan sok időt tölthetett Leonora Christina, ha van időnk, mi se hagyjuk ki a sétát.
Ha egyéb látnivalóra is vágyunk, továbbindulhatunk a jelenlegi uralkodó egyik rezidenciájához, Fredensborgba, amely mindössze pár kilométerre található Hillerødtől, a festői Esrum- tó mellett.
Ez a kastély az 1700-as években épült fel egy magaslaton és arról nevezetes, hogy II. Margit királynő itt tartózkodik a legtöbbet. Júliustól augusztus közepéig nyitva áll a palota a nyilvánosság előtt. Ilyenkor a királyi család személyes kertjét is megtekinthetjük, ( csoporttal, belépővel ) , amely a kastély mellett található a parkban. A virágoskerthez konyhakert és egy üvegház is tartozik , amelyet 1995-ben építettek. Innen kerülnek a zöldségek a királynő asztalára.
Építészeti szempontból nem vagyok elragadtatva a kastélytól, amely nehezen állja ki az összehasonlítást olyan gyöngyszemekkel, mint Frederiksborg, de történelmi-politikai jelentőségét tekintve sokkal fontosabb hely ez, mint építészetileg. Rengeteg híres ember látogatott el már ide a királyi család vendégeként, és az volt a szokás, hogy a nevüket bekarcolták az üvegbe, így a karcos üveg megőrizte Churchill aláírásától kezdve számtalan más politikus, uralkodó és híresség kézírását.
Az 1800-as években átalakították a barokk parkot romantikus stílusban és ekkor faragták ki az Északi emberek völgyét, ahol 70 szobor ábrázolja Észak lakóit, norvég és feröeri halászokat és parasztokat.
Fredensborgból leereszkedhetünk a 9 km hosszú Esrum tó partjára. Ez Dánia második legnagyobb tava, 22 méter mély, 2-3 km széles, gazdag élővilággal, romantikus, régi házakkal a partján.
A tó másik oldalán található az esrumi kolostor és a régi birtok. ( Esrum Kloster & Møllegård, Klostergade 11-12, Esrum
3230 Græsted )
Ha még mindig lenne energiánk új élményeket szerezni, akkor ide is betérhetünk, hogy meglátogassuk az ősi cisztercita kolostort és a birtokot, amelyet 1158-ban alapítottak. 2015-ben jelentették meg dán közgazdászok azt az elméletet, amely szerint a katolikus cisztercita rend majd fél évezreddel megelőzve Luthert és Kálvint már képviselte azokat az értékeket, a munka becsületét, a mértékletességet és a takarékosságot, amelyek a kapitalizmus kialakulásának alapjait adták.
Az esrumi kolostor anyakolostorként funkcionált több későbbi kolostor alapításánál Dániában. Nagyon jelentős szerepet játszott a középkorban, gazdag birtokokkal rendelkezett. Rangját jelzi, hogy itt temették el Helvig királynét, Valdemar Atterdags feleségét.
1536- ban a reformáció nagy változást hozott. Bár a szerzetesek a helyükön maradtak és tovább művelték a földet is, de több novíciust nem vettek fel. 1599-ben az utolsó szerzetes is Sorø kolostorába költözött, a birtokot pedig a Korona Kronborghoz csatolta. Ezután az épület változatos funkciókat látott el, volt vadászkastély, dragonyos garnizon, gyermekotthon és állami hivatal.
A II. Világháború alatt ide menekítették a Birodalmi Archívum, és a Nemzeti Múzeum gyűjteményének egy részét. A háború után pedig 300 lett menekültnek adott otthont a kolostor. 1997 óta újra látogatható a régi vízimalom és az épület megmaradt része, amely nem pusztult el hosszú történelme során, mint a templom, amely a reformáció idején megsemmisült. Az épületben az állandó kiállítás mellett egy ideiglenes kiállítás is mindig helyet kap. Az állandó kiállításon egy hatalmas fényképen a megsemmisült templom oltára. Az eredeti a Nemzeti Múzeumban van. Érdekessége, hogy az oltáron látható apát figuráját a reformáció után átöltöztették, a szerzetesi csuhát protestáns egyházi öltözetre cserélték. Erre mondják, hogy változik a divat....
A kolostor apró kertjében ugyanazokat a növényeket termesztik, mint a régi időkben. A téren nyáron gyermekprogramok vannak, korhű ruhákba öltözött fiatalok foglalkoznak a gyerekekkel. Megtekinthető a régi vízimalom is. A kolostor és a programok belépőkötelesek, a régi vízimalom ingyen látogatható. A gazdasági épületben kávéházat rendeztek be,ahol végre megpihenhetünk és ihatunk egy jó kávét.A dánok úgyis reggeltől-estig kávéznak. Általában a hosszú kávé a módi, nem az eszpresszó,de mivel mindenhol finom kávét kapunk,jó eséllyel néhány év Dánia után eltesszük az otthoni kotyogónkat a tárolóba.
Ha még mindig lenne energiánk új élményeket szerezni, akkor ide is betérhetünk, hogy meglátogassuk az ősi cisztercita kolostort és a birtokot, amelyet 1158-ban alapítottak. 2015-ben jelentették meg dán közgazdászok azt az elméletet, amely szerint a katolikus cisztercita rend majd fél évezreddel megelőzve Luthert és Kálvint már képviselte azokat az értékeket, a munka becsületét, a mértékletességet és a takarékosságot, amelyek a kapitalizmus kialakulásának alapjait adták.
Az esrumi kolostor anyakolostorként funkcionált több későbbi kolostor alapításánál Dániában. Nagyon jelentős szerepet játszott a középkorban, gazdag birtokokkal rendelkezett. Rangját jelzi, hogy itt temették el Helvig királynét, Valdemar Atterdags feleségét.
1536- ban a reformáció nagy változást hozott. Bár a szerzetesek a helyükön maradtak és tovább művelték a földet is, de több novíciust nem vettek fel. 1599-ben az utolsó szerzetes is Sorø kolostorába költözött, a birtokot pedig a Korona Kronborghoz csatolta. Ezután az épület változatos funkciókat látott el, volt vadászkastély, dragonyos garnizon, gyermekotthon és állami hivatal.
A II. Világháború alatt ide menekítették a Birodalmi Archívum, és a Nemzeti Múzeum gyűjteményének egy részét. A háború után pedig 300 lett menekültnek adott otthont a kolostor. 1997 óta újra látogatható a régi vízimalom és az épület megmaradt része, amely nem pusztult el hosszú történelme során, mint a templom, amely a reformáció idején megsemmisült. Az épületben az állandó kiállítás mellett egy ideiglenes kiállítás is mindig helyet kap. Az állandó kiállításon egy hatalmas fényképen a megsemmisült templom oltára. Az eredeti a Nemzeti Múzeumban van. Érdekessége, hogy az oltáron látható apát figuráját a reformáció után átöltöztették, a szerzetesi csuhát protestáns egyházi öltözetre cserélték. Erre mondják, hogy változik a divat....
A kolostor apró kertjében ugyanazokat a növényeket termesztik, mint a régi időkben. A téren nyáron gyermekprogramok vannak, korhű ruhákba öltözött fiatalok foglalkoznak a gyerekekkel. Megtekinthető a régi vízimalom is. A kolostor és a programok belépőkötelesek, a régi vízimalom ingyen látogatható. A gazdasági épületben kávéházat rendeztek be,ahol végre megpihenhetünk és ihatunk egy jó kávét.A dánok úgyis reggeltől-estig kávéznak. Általában a hosszú kávé a módi, nem az eszpresszó,de mivel mindenhol finom kávét kapunk,jó eséllyel néhány év Dánia után eltesszük az otthoni kotyogónkat a tárolóba.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése