A dán konyha: népi, vagy nemzeti?

A dánoknak még ahhoz is szavazás kell, hogy nemzeti ételük legyen ", írták a magyar sajtóban kissé csodálkozva annak idején, 2014-ben, amikor sor került arra az internetes akcióra, melynek során a dánok nemzeti ételt választottak maguknak.

Aki jól ismeri a dánokat azonban a legkevésbé sem csodálkozik ilyesmin. A dánok mindent szavazásra bocsátanak, miért tettek volna éppen a hasukkal kivételt. Nem lehet csak úgy hebehurgyán, bekiabálás alapján eldöntetni semmit Dániában, legyen ez a kérdés bármilyen jelentéktelen. Egy dánból még a XIX. század ébredő nacionalizmusa sem tudta kihozni az ínyencet annyira, hogy kikiáltson egy szelet császárszalonnát nemzeti ételnek. Ha most, a XXI. században végre terítékre kerül a kérdés, akkor a dán szavazással tanúságot tehet a demokrácia iránti elkötelezettségéről és ezt örömmel meg is teszi.

Csak más országokban gondolhatják úgy, hogy valaki egyedül dönthet mindenkit érintő kérdésben. Dániában még királynő sem dönthet egyedül. Nem teheti meg, mert nem hivatott rá. A királynő legfeljebb saját családi ügyeiben dönthet. Ha a népnek úgy tetszik, hogy holnaptól kezdve fasírtot eszik, átküldi a határozatot a királynőnek a minisztérium, ő szépen aláírja és aztán újévi beszédében elmondhatja, hogy ez az év újra jót tett szösszetartozásunknak, mert végre lett nemzeti ételünk. Hozzáteheti még esetleg, hogy meghatotta a nép lelkesedése, amely újra bebizonyította; ha valóban fontos dologról van szó, akkor képesek vagyunk a szolidaritásra, amely eddig is átsegített minket a nehéz időkön......vagy megemlítheti, hogy a fasírtnak a férje, Henrik herceg is nagyon örült volna, ha még élne, bár lehet, hogy jobb, ha ezt kihagyja, mert Henrik francia volt, a francia konyha pedig –ellentétben a dánnal- világhírű. Nem tenne jót az összehasonlítás.

Szépen csillognak ugyan a dán éttermek mostanában megszerzett Michelin-csillagjai, de ezek sem tudják feledtetni, hogy a dán ételek eredetileg egy túlélésre berendezkedett paraszti konyha fogásai, amelyekben a káposzta és a zsíros disznóhús viszi a prímet. Ezekben az ételekben nem a kifinomult ízlés, hanem a túlélés vágya ölt testet. A hosszú, hideg és sötét teleket csak ezeknek a zsíros ételeknek a segítségével lehetett túlélni.

Ami pedig királynőt illeti, ő nem dönthet, csak uralkodhat, ergo maradunk mi, a nép, amely majdnem minden dán intézmény nevében képviselteti magát, hogy döntéseket hozzunk.

A dánok előszeretettel hivatkoznak ránk, a népre. Nyelvükben gyakran használják a ” nép”, ” népies ”szavakat ezzel a demokrácia iránti elkötelezettségüket hangsúlyozzák és semmi sem lehet népiesebb, mint egy szép, nagy szavazás: a mi hasunk, a mi szavazatunk. A déli fuvallatoknak engedve azonban most kivételesen valami nemcsak népi de nemzeti is lehet.

A ” népi ” szó gyakori előfordulása a dán nyelvben nem valamiféle baloldaliságot jelez, mint más égtájakon, hanem azt érzékelteti, hogy egy adott dolgot mindenkire kiterjesztenek. Intézmények nevében arra utal, hogy nem királyi alapítású.

A dánok demokratizmusa nyílvánult meg ebben a szavazásban is a nemzeti ételről, elvégre ha nem közösen döntenénk, ha valaki ebben az országban, bárki , a nép nevében merne nyilatkozni, akkor ezzel megtagadna mindent, ami miatt petrezselyemszószt adunk a császárszalonna mellé. Végül, több, mint 62 ezer szavazat alapján dőlt el ez a kérdés is: Dánia nemzeti étele a sült disznóhús lett petrezselyemszósszal ( stegt flæsk med persillesovs).

A szavazás az Élelmezésügyi Minisztérium ötlete volt, amely szerette volna a dánok figyelmét a hagyományos dán ételekre irányítani.

Joggal merülhet fel a kérdés ezek után, hogy milyen is a dán konyha?

A hagyományos ételek kialakulására-mint korábban említettem- rányomta bélyegét a paraszti konyha, tekintve, hogy az 1800-as évek közepéig a lakosság nagy része a földből élt. Az első dán szakácskönyv még az 1300-as években megjelent Dániában, de a föld népének nem sok ideje és lehetősége volt a szakácsművészet fejlesztésére. A rozskenyér, a sör, a sós és füstölt disznóhús, a darált hús, vagy belsőségek, amelyet zsírban megsütötték és tepertővel, almával tálaltak tipikus ételei voltak ennek a korszaknak, de a sokféle káposztaétel és a sárgaborsó is szokásos fogásnak számított. Emellett kásákat fogyasztották , pl. zabkását, amely szintén tipikusan a szegény ember kosztja volt. A tehenek leginkább csak nyáron tejeltek, a vaj pedig elment adóba.

A XIX. század második fele, az ipar és a kereskedelem fejlődése új lehetőségeket teremtett, ekkor születtek az olyan ételek, mint a disznósült barna szósszal ( flæskesteg med brun sovs) ,vagy a főtt tőkehal mustáros szósszal és a húsleves hús-liszt-és kenyérgombóccal ( klar suppe med kød-, brød- og melboller). Ekkor keletkezett a külföldiek számára kimondhatatlan nevű vörös gyümölcsöntet, a “ rødgrød “ is, amelyet tejszínnel a tetején szeretnek fogyasztani a dánok, akik szeretnek tréfálni azzal, hogy megkérik gyanútlan külföldi barátaikat, hogy ejtsék ki az öntet nevét dánul. Első próbálkozásra lehetetlen ez a feladat.

A dán hidegkonyha híres terméke a smørrebrød, amely az 1900-as évek elején lett igazán népszerű, de valójában már az 1880-as évektől kezdve elkészítették két koppenhágai étteremben is a módosabb polgárok számára.

A II. világháború után, a 60-as évektől, ahogyan nőtt a jólét és a dánok egyre többet utaztak idegen országokba a dán konyhát, az amerikai mellett sok idegen hatás érte, nőtt a húsfogyasztás.

A 80-as évek elején már hódított a takarékosság, a gazdasági válságok után magas volt a munkanélküliség és megjelentek a diszkont élelmiszerboltok.

A 2000-és években, mint mindenhol Európában, divatos lett az egészséges életmód és a vásárlók igyekeznek magasabb minőségű élelmiszereket beszerezni, tudatosan vásárolni. A legújabb módi házon kívűl étkezni, vagy ételt rendelni,ezzel megtakarítva az ételkészítésre szánt időt, ez a trend persze nem nagyon kedvez az otthoni ételkultúrának, az otthoni főzésnek. A dánok csak este fogyasztanak meleg ételt általában.

A Dániába érkező külföldi rengeteg új ételféleséggel találkozik a boltokban, például tejtermékekkel, amelyek között a bőség miatt elég nehéz eligazodni elsőre.

Az ymernek nevezett készítmény például csak egy a sokféle dán tejtermék közül. Nevét, (" Ymer ") az északi mitológia teremtésmítoszából kölcsönözte.

A viking mítosz szerint a világ egy mítikus lény, egy “ jætte “ testéből jött létre, ám nem ő volt az első lény az északi mitológiában, hanem egy őstehén, Audhumbla, amely a hideg és meleg találkozásából született . Audhumbla, tejével táplálta Ymer-t, a jætte-nemzetség ősatyját, aki utódait saját magától, asszony nélkül, hónaalján keresztül hozta a világra. Végül Odin isten és két testvére, Vile és Ve ölték meg és hozták létre a Kozmoszt; testéből föld, véréből víz, csontjaiból hegyek lesznek. Koponyájából keletkezik az égbolt és agyából a felhők.

Ymer alakjával nemcsak az Edda -versekben is találkozhatunk, hanem Indiában is, ahol Purusha mítosza egy olyan őslényről beszél, akit megölnek és teste a világ építőkövévé válik. Az indiai mítoszban ennek az őslénynek a neve Yama, vagy Yima, az ő testéből épül a társadalmi ranglétra.Yama tulajdonképpen az északi mitológia Ymer-jének párja ( mind a két név jelentése " iker " ) A kapcsolatot jelentik Káosz és a Kozmosz között, hiszen Káosz nélkül nem létezhet Kozmosz sem.