Nemzeti kultúra

Első hallásra abszurdumnak tűnhet, hogy egy  tejfeldolgozóüzem az Akropolisz-szal állhasson egy listán, de Claus Kjeld Jensen a Vardemuseerne igazgatója a fejébe vette, hogy a Hjeddings tejfeldolgozó az Unesco világörökségi helyszíneit gyarapítsa majd egyszer. 

Évente 35 jelölés érkezik az Unesco-hoz. Döntést arról, hogy mely helyszínek kerüljenek fel az előkelő listára  mindig február elsején hoznak Ha elfogadják a dán javaslatot,  akkor legkorábban 2022 -ben csatlakozhatna Hjeddings a világörökséghez.

Az út azonban nem csak a világörökségig hosszú Hjeddingstól, hanem még Koppenhágától is. Ha valaki ma rászánja magát, hogy felkeresi a távoli múzeumot úttalan utakon zötykölődhet régi tanyák között, míg megtalálja a 70 négyzetméteres kis vöröstéglás házat Ølgodt-tól délre, a Hjelddingevej-en. 

Bejutni sem egyszerű a múzeumba, mert a  " Nyitva " tábla alatt egy telefonszámot talál a látogató, amit fel kell hívnia, hogy megkapja  a kódot, amelyre végre kinyílik az ajtó. 

Szezám tárulj!

Benn az épületben hideg van, de legalább az eső nem esik, mint kinn a földeken. A kis cserépkályhába sem gyújtottak be, így a látogató didereg. A legnagyobb szobában azonban ott állnak a gépek az 1880-as évek óta amelyekben formát öntött a szükség szülte, kreatív  közösségi akarat, amely a gyarapodás mellett kötelezte el magát. Bármennyire is hihetetlennek hangzik, de a történelem kereke ebben a kis házban pördült egy nagyot, a " dán Trianon " ( amelyről már olvashattatok az oldalon) után  itt született meg az a kooperatív lendület, amely az országot átsegítette a nehéz időkön és megóvta attól, hogy önsajnálatba fulladjon. Itt kezdték építeni az  utat a dánok a modern demokrácia felé.

A múzeum 22 földműves történetét meséli el, akik Jacob Stilling Andersen, egy helyi paraszt vezetésével összeálltak az 1880-as években, hogy sorsukat jobbra fordítsák. Andersen grundtvigiánus volt, aki a  tevékeny élet jegyében igyekezett műveltségre szert tenni és  a közeli városka összes helyi egyesületének élén állt. Az emberek bíztak benne és vezetésével tejfeldolgozó szövetkezetbe tömörültek a parasztok. Ebben a szövetkezetben a szavazatok a résztvevők között egyenlő arányban oszlottak meg, vagyis annak is ugyanannyit ért a szavazata, akinek csak egy tehene volt, mint a nagygazdáknak. A szövetkezeti tejüzemben a legszegényebb parasztnak is lehetősége nyílt arra, hogy haszonhoz jusson a tejből és ne kelljen külön fizetnie a feldolgozásért. Bár korábban már alapítottak szövetkezetet Dániában 1866-ban, amikor egy fogyasztói-szövetkezetet hoztak létre Thistedben, de 1882-ben, amikor a világ első szövetkezeti tejfeldolgozója megnyílt Hjeddings-ben, ezzel olyan lavinát indított el, amelynek nyomán gomba módra nőttek ki a földből a szövetkezetek. Hjeddings történelmet írt, 1931-ben már 1413 szövetkezeti tejfeldolgozó működött az országban és mintájára húsfeldolgozó üzemeket is berendeztek.

Az 1880-as években a németek megtiltották az élő állat behozatalát, így a dán gazdák kénytelenek voltak levágni a teheneiket. Ahol csak egy tehén volt, napokon keresztül kellett gyűjteni a tejet a köpüléshöz a padláson, ahol a melegben a tejszín elvált a tejtől. Amikor elég tejszín összegyűlt ( ez kb. egy hetet vett igénybe) el lehetett kezdeni a köpülést. 

 A házi módszerekkel készült vaj azonban sokszor olyan rossz minőségű volt, hogy csak kocsikat érte meg vele zsírozni. A tejfeldolgozó gépeinek segítségével azonban a legszegényebb paraszt is olyan jó minőségű vajat tudott termelni, amelyet már exportálni is lehetett és így pénz állhatott a házhoz. A Hjeddings-i kis tejfeldolgozó óriási siker lett és olyan gyorsan követték az újabb, nagyobb szövetkezetek, hogy 1941-ben már majdnem le is bontották az apró épületet, amely szerencsére megúszta a szanálást, és 1970 óta múzeum.

Az apró, pirostéglás épület minden kicsinysége dacára olyan hullámot vetett, amely végigsöpört az országon, így fogalmazta meg jelentőséget a Dán Mezőgazdasági Iskola igazgatója Jacob Stilling Andersen egyszer. 

Az emberiség történetét tekintve azonban túlmutat az ország határain ez a kis épület. Arra emlékeztet bennünket, hogy jólétünk alapja a kreatív együttműködés. A nemzeti kultúra alapjának ezt szeretném látni Magyarországon is üres szólamok helyett.