Történt egyszer a koronavírusos járvány korlátozások közepette, hogy álltam egy bevásárlóközpont elött és én is gyakoroltam a közös dán vallást, aminek még véletlen sincs köze Thor-hoz, vagy Odin-hoz, azt a vallást, amit magyar énem, amely szerint mindig csak valami rosszabb következhet- nehezen ért meg.

Ismeretlen ember babrálta mellettem a biciklijét.

-Milyen csodás időnk van! - röppent fel a ceremónia bevezető mondata tőlem, akit pár perce már eltöltőtt a meleg és a napfény ize.

Most már jobb idők jönnek! - válaszolta a mellettem álló nő, felém fordulva. Elmosolyodott ő is, pontosan úgy, ahogyan a mi kis ceremóniánk azt koppenhágai módon előirja. Ezen a ponton már mind a ketten mosolygtunk és igen, hittünk ezekben a küszöbön álló jobb időkben.

A dán naivitás egyáltalán nem oda tartozik, ahova a mi kételkedő magyar énünk teszi. A " dán naivitás " biztatás és hit abban, hogy TÉNYLEG jobb lesz, mert mi mindannyian egy hajóban evezünk, és ez a hit- alanyi jogon jár- nemcsak azoknak, akik ide születtek- hanem mindenkinek, aki beszéli a nyelvet és ismeri a szokásokat. Mindenkinek, aki velünk tart és mindenkinek, aki elcsüggedt volna az evezőpad mellett